Radikális iszlamista nézeteket vallott a párizsi késelő

2019. október 6. - 10:16 | Külföld

A párizsi rendőr-főkapitányságon két nappal ezelőtt négy áldozatot követelő késes ámokfutó az iszlám radikális nézeteit vallotta, a szélsőséges szalafista iszlamista mozgalomhoz tartozó emberekkel állt kapcsolatban, és tudatosan tervezte meg mostani tettét - mondta szombati sajtótájékoztatóján Jean-Francois Ricard, a francia terrorelhárítási ügyészség vezetője.

A 45 éves támadó - akit a helyszínen agyonlőttek - 2003 óta dolgozott a rendőrség hírszerzési igazgatóságán, konyhakésekkel gyilkolt csütörtökön. Eleinte a párizsi ügyészség még szándékos emberölés és emberölési kísérlet ügyében indított vizsgálatot, a francia terrorelhárítási ügyészég csak pénteken vette át az ügyet a bűnügyi nyomozók által addig gyűjtött bizonyítékok alapján. Tette ezt azután, hogy kihallgattak a támadó környezetéből több személyt, köztük felségét is, illetve megvizsgálták mobiltelefonját.

Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a 45 éves Michael Harponról környezete tudta, hogy egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy "megérti" a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015 januárban elkövetett, 12 áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit.

A francia terrorelhárítási főügyész azt is elmondta, hogy még aznap reggel, mielőtt elkövette volna tettét, egy közeli boltban vásárolt két kést, az egyik 33 centiméter hosszú fémkés, a másik egy osztriga kés volt, sikerült mindkettőt bevinnie a rendőrkapitányságra, ahol hét perc alatt megölte négy kollégáját. A támadást megelőző órákban 33 SMS-t váltott feleségével, mindegyik kizárólag vallási tartalmú volt. Az üzenetek vagy az Allah akbar kifejezéssel zárultak vagy pedig azzal, hogy "én vagyok szeretett prófétánk, Mohamed, és tanulmányozd a Koránt!" - mondta az ügyész.

A támadó feleségét még csütörtökön őrizetbe vették, és jelenleg is folyik a kihallgatása.

Az egyik szemtanú egyébként a nyomozóknak elmondta: Mickael Harpon felettesei tudtak arról, hogy beosztottjuk az utóbbi időben "furcsán" viselkedett. A rendőrségen állítólag néhányan arról is tudtak, hogy az iszlám hitre 2008-ban áttért férfi egyre gyakrabban látogatott mecsetbe, ahova nem nyugati öltözékben, hanem muzulmán viseletben járt. A férfi fokozatosan tette magáévá az iszlám radikális nézeteit, a mobiltelefonja átvizsgálása során derült ki, hogy a szalafista mozgalomhoz tartozó szélsőségesekkel állt kapcsolatban. Az otthonában tartott házkutatás során azonban semmilyen olyan bizonyítékot nem találtak, amely a radikalizmusára vagy arra utalt volna, hogy valamilyen terrorcsoporthoz tartozott.

A tettes a Franciaországhoz tartozó Martinique szigetén született, nagyothalló és néma volt, marokkói származású feleségéhez hasonlóan. A férfi nem állt megfigyelés alatt, nem szerepelt a titkosszolgálatok nyilvántartásában, és a munkaköréből fakadó ötévenként kötelező alkalmassági vizsgálat nem jelzett nála semmilyen pszichológiai problémát, de 2009-ben házasságon belüli erőszak miatt eljárás folyt ellene.

A jobboldali ellenzék szombaton jelezte: jövő héten parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak kivizsgálására, hogyan dolgozhatott egy ilyen ember a párizsi prefektúra hírszerzési igazgatóságán, ahol olyan érzékeny adatokat dolgoznak fel, mint a terrorizmussal kapcsolatos információk.

"Meg kell érteni, miért és hogyan lehetséges ilyesmi" - fogalmazott Nicolas Sarkozy volt jobboldali államfő, míg Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke "állambotrányról és súlyos működési zavarokról" beszélt. Szerinte "mindenki, még a belügyminiszter felelősségét is meg kell vizsgálni, akinek le kell majd vonnia minden következtetést a helyzetből". A jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési csoportja egyértelműen Christophe Castaner belügyminiszter lemondását követelte, aki a támadást követően még azt mondta: rendőrségi kollegái soha nem észleltek aggodalomra okot adó viselkedési zavart korábban Mickael Harponnál.


MTI

Címkék: merénylet, Párizs, iszlám