Ragadozó madarak: Konfettitengerben úszó bolondozás

2020. február 13. - 20:26 | Kultúra

A Warner Bros. és a DC az utóbbi időkben kezdte elkapni a fonalat a korábbi kudarcokhoz képest, most azonban újfent egy olyan művel jelentkezett, amelyet nehéz bárhová is besorolni. Megnéztük a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) című filmet!

Ragadozó madarak: Konfettitengerben úszó bolondozás

Korábban számtalanszor ecseteltem már, mekkora szakadék van a Marvel-Disney és a WB-DC között – persze előbbi javára. Míg Thorék évről évre tudják hozni az eddig jól bevált szintet, ami nem mellesleg sikeres és jövedelmező is, addig Batmanék rögös útra kecmeregtek. A Sötét lovag-trilógia óta a stúdió lejtmenetbe kapcsolt, jött az új Batman és Superman nem túl ütős próbálkozása az univerzumépítéssel, valamint egy forradalminak mondható ötlet (Öngyilkos osztag) csúfos elbaltázása. Wonder Woman és Aquaman viszont jelezte, hogy van még remény, a Shazam! is az üde színfoltok közé tartozik, a Joker pedig egyértelműen magáért beszél. A most megérkező Ragadozó madarak viszont újfent felemás érzéseket keltett bennem.

A már említett Öngyilkos osztagban ugyan volt potenciál, de a készítők ott rontották el, ahol csak tudták. A film egyetlen épkézláb karaktere Joker barátnője, Harley Quinn volt, így nem csoda, hogy kapott egy saját filmet. A Ragadozó madarak cselekménye időben a Suicide Squad után játszódik: Harley és Joker végérvényesen szakított, így a bohókás bohóclány már nem élvezi többé Gotham bűnkirályának védelmét. Ezt próbálja kihasználni néhány rossz arc, akinek lenne mit törlesztenie Harley-val szemben a múltban elszenvedett sérelmekért. Közben előkerül egy gyémántkő, amit az aktuális főgonosz, Fekete Maszk mindenáron szeretne megkaparintani…

Kezdjük a pozitívumokkal, talán ezekből van több. A cselekményvezetést röviden úgy lehetne jellemezni: tipikusan Harley-s. A történet Harley narrációjában, a maga csapongó, muris stílusában folyik: a rajzfilmes felvezetést követően a címszereplő a nézőnek meséli emlékeit, gyakran kiszól, megkommentálja a történteket, és mivel tudjuk, milyen Harley – szeret elkalandozni –, a cselekmény is ekképp alakul. Így történhet meg, hogy egy sztori kellős közepén, ha valami hirtelen eszébe jut, akár duplán is képes teljesen más vizekre evezni, csak, hogy a kedves néző mindennel tisztában legyen a látottakkal kapcsolatban.

Ilyen módon mutatja be a többi „madárkát” is, akik meglepő módon elég nagy teret kapnak az érvényesülésre, persze Harley-t azért ők sem tudják túlszárnyalni. A rövid, de elegendő információval kidolgozott háttértörténetük lehetővé teszi, hogy a néző megkedvelje őket, kiválassza kedvencét, akiért aztán a film hátralévő részében izgulhat – annak ellenére, hogy szinte egyszer sem érződik át, hogy valamelyikük élete egy pillanatra is komoly veszélyben lenne.

Szintén jó pontnak mondható, hogy bár a film szorosan nem kapcsolódik egyetlen korábbi DC-filmhez sem, azért így is van benne néhány elrejtett utalás, kikacsintás. Ezek főként azoknak eshetnek le, akik tisztában vannak a korábbi művekkel, de úgy sem rontják az élményt, ha valaki teljesen „DC-szűzként” nézi meg a filmet.

Az összkép azonban nem ilyen rózsás. A főhős stílusából kiindulva az ember joggal számítana egy kis poénkodásra is, ezek többsége azonban nem éri el a kívánt hatást. Persze vannak humoros részek, amelyek láttán valóban mosolyra görbül a néző szája, de lássuk be, ezekből van kevesebb – a maradékban pedig marad a kínos feszengés a moziszékben. A másik kivetnivaló a korhatáros besorolás. Ahhoz képest, hogy a Ragadozó madarak 16-os karikát kapott, nem mondható, hogy túlságosan durva lenne. Persze volt egy-két lábtörés, amit totálba mutattak, de egy Deadpoollal összehasonlítva Harley Quinnék jóval visszafogottabbak voltak. Az egyik pillanatban még meghámozzák egy fickó arcát, a másikban pedig konfettibombával lövik a rendőröket – nem túl világos, hogy a film valójában milyen stílust is szeretne képviselni.

Margot Robbie még mindig csodálatos, jól láthatóan lubickolt Harley szerepében. A Vadásznőt megformáló Mary Elizabeth Winstead sajnálatos módon jócskán a háttérbe szorult társaihoz képest, pedig karakterében bőven rejlett potenciál. A főgonoszt alakító Ewan McGregor egyszerre volt ripacs és félelmetes – kap egy felfelé mutató hüvelykujjat.

Ahogy azt a film alcíme is jelzi, a Ragadozó madarak Harley Quinn Jokertől való függetlenné válását és önmegvalósulását mutatja be, ami ha nem is lett annyira csodasztikus, egy esélyt érdemes neki adni. Egy biztos: a mozifilm az Egyesült Államokban eddig 33 millió dollárt termelt (ezzel a DC legrosszabb nyitányát produkálta), a világviszonylatban gyűjtött 81 milliós bevétel pedig messze nem az a siker, amire a készítők számíthattak.


(tt)