Rágalmazás miatt emeltek vádat Igor Matovič ellen

2017. október 5. - 12:22 | Belföld

A pozsonyi kerületi ügyészség rágalmazás miatt emelt vádat Igor Matovič (OĽaNO) ellen.

Matovič még 2015 augusztusában a közösségi hálón, majd egy sajtótájékoztató keretén belül rukkolt elő azzal, hogy Robert Fico és felesége offshore céget alapított Belizén, a vállalat számláin pedig állítólag 674 millió dollár van.

Matovič szerint az erről szóló dokumentumokat névtelenül bocsátották a rendelkezésére, a postaládájában találta őket. A rendőrség a belzei hatóságokkal együttműködve megállapította, hogy Ficónak és feleségének nincs számlája az adóparadicsomban. Ezt követően Igor Matovič ellen indítottak eljárást rágalmazás miatt.

Az ügyben indított nyomozást idén nyáron zárták le, és indítványozták a vádemelést.

"A pozsonyi kerületi ügyészség szeptember 14-én rágalmazás miatt vádat emelt Mgr. Igor M. ellen" - tájékoztatott Michal Šúrek, az ügyészség szóvivője.

"Én sosem kommentáltam az igazságszolgáltatás szerveinek döntését, és ezután sem fogom" - jelentette ki Robert Fico az üggyel kapcsolatban. "Én azt akarom, hogy az igazságszolgáltatás teljesen függetlenül működjön" - tette hozzá a kormányfő.

TASR/para