Rajtra kész a Radványi-legénység

Szombaton rajtol el a Nyugat-szlovákiai Tipos III. liga új idénye.

Rajtra kész a Radványi-legénység
Radványi Miklós (Fotó: Paraméter - archív)

A tizenhatfős mezőnyben természetesen ott lesznek a Radványi Miklós vezetőedző irányította bősiek is. A nyitányt megelőzően a rutinos, a honi és a magyar élvonalban is megfordult szakembert a felkészülésről, a tervekről, elvárásokról faggattuk.

Mennyire elégedett a nyári felkészüléssel?

Hazai környezetben intenzíven gyakoroltunk, több előkészületi mérkőzést játszottunk. A körülményekkel, az elvégzett munkával, védenceim hozzáállásával elégedett vagyok. Fontosnak tartom elmondani, hogy szerencsére sérülések nem torpedózták meg az elképzeléseimet. A felkészülés igazi fokmérője azonban a csapat bajnoki mérkőzéseken produkált teljesítménye lesz.

A játékoskeretben változásokat tapasztaltunk…

Visszatért a DAC-ba első számú kapusunk, Száraz Benjámin. Meggyőződésem, hogy a Szárazt helyettesíteni hivatott Andrej Maťašovský a hasznunkra válik a rendkívül fontos poszton. Ugyancsak eligazolt tőlünk Zsigmond Kevin. Az excsapatkapitány Huszár Dávid pedig nem tudja összegyeztetni munkáját és az edzéseket, ezért ő is a távozók között van. Maťašovský mellett még a DAC fiatal labdarúgójával, Nagy Mátéval gyarapodtunk. A nevezett a védelemben juthat szóhoz. Egyébként a közeli napokban még két jó képességű labdarúgóval erősödhet a keret, javulhat a csapaton belüli versenyhelyzet.

Folytatódik-e a fiatalok bevetése?

Már az előző bajnoki évadban is gyakran került a pályára Simon és Labuda. Ugyancsak csatasorba állt Slíž Márk és Slíž Dominik is. Ugyanez a lehetőség vár Bertalanra, Pónyára, Tóth Attilára. Elsősorban rajtuk múlik, tudnak-e élni a lehetőséggel. Az átlagéletkort tekintve nagy valószínűséggel ismét a bősi alakulat lesz a mezőny (egyik) legfiatalabb alakulata.

A helyezést illetően vannak-e konkrét célok?

Szeretnénk az élbolyban tanyázni, de a helyezést illetően nincs konkrét célunk. Arra koncentrálunk, hogy az előző bajnoki évfolyamhoz hasonlóan a mezőny leggólerősebb csapatai között legyünk, ugyanakkor szeretném, hogy a jó védőmunkának köszönhetően kevésszer rezdüljön a hálónk. Azt is fontosnak tartom, hogy a szurkolók elégedetten távozzanak a Parkerdei stadionból. Nem vitás: a helybeli és környékbeli drukkerek a nívós focit, a küzdeni tudást várják el tőlünk.

Vasárnap a legutóbbi évad meglepetéscsapata, a Malženice lesz az ellenfél... Mire számíthatunk?

A jó rajt megadhatja az idény alaphangját. Valójában nehéz feladat vár ránk a több élvonalbeli futballistát felvonultató ellenfél pályáján. Azon leszünk, hogy meglepjük őket. A legerősebb összeállításban lépünk pályára.

ái