Rálőtt a reklamáló vendégre a McDonald’s egyik dolgozója

Rálőtt egy reklamáló vendégre kedden hajnalban egy dolgozó az Arkansas állambeli Little Rock város egyik McDonald’s éttermében – írja a 24.hu a helyi sajtó nyomán.

Szemtanúk elmondása szerint egy 32 éves férfi kezdett el panaszkodni, miután átvette rendelését az autós ablaknál, közölve, hogy nem kapott visszajárót. Először az étteremben dolgozó nővel veszett össze, majd egy másik, 39 éves férfi dolgozóval, az éttermen kívül, és a rendőrségi jelentés szerint egy szemtanú által készített videón látszik, ahogy a dolgozó megüti a vendéget.

Ezután az egyik mekis dolgozó előkapott egy fegyvert, és rálőtt a vendégre, akinek a kezét érte a lövés. A 32 éves Jessie Rose-t kórházba szállították. Azt nem közölték, hogy milyen súlyos volt a sérülése. Holmes az eset után visszament az étterembe, aminek vezetője hazaküldte, „mert lelőtt valakit”.

A rendőrség egyelőre nem tartóztatta le a lövöldöző mekis dolgozót, és csak annyit közöltek, hogy nyomoznak.


(via24.hu)