Rasszista fenyegetéseknek voltak kitéve, aztán támadók rontottak be a házukba és legyilkolták a hét tagú családot

2021. július 31. - 20:08 | Külföld

Meggyilkolták egy kurd család hét tagját a Törökország középső részén lévő Konya városban - jelentette szombaton a DHA török hírügynökség.

Rasszista fenyegetéseknek voltak kitéve, aztán támadók rontottak be a házukba és legyilkolták a hét tagú családot
konya (wikipédia)

A támadók péntek este berontottak a család házába, és lőfegyverrel ölték meg a 35 és 65 év közötti hét családtagot, majd felgyújtották házukat. A bűnügyben a hatóságok már őrizetbe vettek tíz embert, és azt állítják, hogy a gyilkosság oka nem nemzetiségi gyűlölet volt. Süleyman Soylu belügyminiszter kijelentette, hogy a kegyetlen bűntett háttérben két család 11 évre visszanyúló vitája áll, és "az ország egysége elleni provokáció etnikai ellentétet keresni mögötte".

Eren Keskin emberi jogi ügyvéd azonban azt állítja a dpa hírügynökség szerint, hogy az áldozat család több rasszista fenyegetést is kapott, sőt egyes családtagokat májusban súlyosan megsebesítettek. A családtagok pedig panaszkodtak: szomszédaik fenyegetik őket amiatt, hogy kurdok. Ezekről a körülményekről más ügyvédek is beszámoltak a dpa szerint.

A kurd kisebbség tagjai elleni támadások megszaporodtak az utóbbi hetekben Törökországban. A hatóságok rendre tagadták, hogy nemzetiségi gyűlölet állna a háttérben. A törvényen kívül helyezett és nemzetközileg is terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) 1984 óta fegyveres felkelést folytat a zömmel az ország délkeleti részén élő kurd kisebbség függetlenségéért, és ennek azóta több tízezer halálos áldozata volt. Az erőszakhullám kiváltó okai között van az államnak a kurdokkal szembeni hátrányos megkülönböztetése - jegyzi meg a dpa.

MTI

Címkék: törökország, kurdok