Ravasz élesen bírálta Kaliňák romaügyben tett kijelentéseit

2016. december 13. - 08:50 | Belföld

Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos szerint a belügyminiszter által hirdetett módszerrel semmit nem lehet elérni a romák felzárkóztatása terén. A Híd alelnöke arra utalt, hogy Kaliňák szavai krízishelyzetet idézhetnek elő.

Ravasz élesen bírálta Kaliňák romaügyben tett kijelentéseit
Ravasz Ábel a lénártói romatelepen (Fotó: SITA)

Robert Kaliňák belügyminisztert a Smer hétvégi kongresszusán újraválasztották a párt alelnökének. Kaliňák a kongresszuson elhangzott beszédében hangsúlyozta: két éven belül a rendőrség rendet tesz a romatelepeken, és megvédi a tisztességes adófizetőket. Úgy mondta ezt, mintha az elmúlt öt évben, és azt megelőzően - rövid szünettel - négy évig nem ő lett volna a belügyminiszter...

"Azt akarjuk, hogy azokban a falvakban, ahol kirekesztett társadalmi csoportok élnek, ahol problémásnak ítélt romatelepek vannak két éven belül drámai módon változzon a biztonsági helyzet. És ez nem csak a bűncselekményekről szól, hanem az illetlen viselkedésről is. Azok a nem dolgozó emberek teszik kellemetlenné az tisztességes adófizetők életét, akik éppen az adófizetők pénzéből élnek. Ezek a tisztességes emberek alapvető védelmet érdemelnek" - jelentette ki Kaliňák.

A belügyminiszter tehát represszív intézkedésekkel oldaná meg a romaproblémát, ezt pedig nem hagyta szó nélkül Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos, a Híd alelnöke. Ravasz élesen bírálta közvetlen felettese - a romaügyi kormánybiztos hivatala a belügyminisztérium alá tartozik - szavait.

"Szerencsétlennek tartom a romákat bíráló kijelentéseket, amelyek a Smer kongresszusán elhangzottak, mert ezek a mondatok alábecsülik a társadalmi feszültséget. Ezekkel sem romaügyi kormánybiztosként, sem a Híd alelnökeként nem tudok egyetérteni" - szögezte le Ravasz Ábel, aki szerint a pártkongresszuson elhangzott gondolatok nincsenek összhangban a kormányprogrammal.

A kormánybiztos szerint romaügyben éppen ellenkező megoldásokra van szükség, mint amiről Kaliňák beszél.

"Elnyomással semmit nem lehet elérni, a célhoz szorgos terepmunkát keresztül vezet az út"

- jelentette ki Ravasz. A megoldás szerinte az, ha egyre több és több roma gyerek szocializálódik óvodában, ha rendeződnek a romák lakhatási problémáit, ha helyben munkalehetőséget kapnak, és ehhez az is szükséges, hogy több és több szociális munkás legyen jelen a romatelepeken.

"És legfőképp: A krízishelyzetekre felkészültebbnek kell lennünk, és nem előidéznünk kell azokat"

- reagált Ravasz Ábel Robert Kaliňák belügyminiszter szavaira.

(para)