Megosztás
Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves vendégek! A meghívóim megtiszteltek azzal, hogy felkértek, szóljak pár szót, Önök pedig azzal, hogy meghallgatnak. Szeretném ezt úgy viszonozni, hogy nagyon röviden beszélek. Ezért csak egy gondolatot szeretnék Önökkel megosztani.
Ez az egy gondolat: a megújulás.
Hiszem, hogy létfontosságú a hagyományaink, a múltunk ismerete és tisztelete, mert meggyőződésem, hogy csak erre tudjuk alapozni a jövőnket. Semmiben nem hiszek jobban, mint a sikeres és szebb jövőnkben. Ám, ezért tennünk kell, és sok esetben változtatnunk kell. Persze, nem fejvesztve, hanem hitre, hagyományra és erkölcsre támaszkodva. Luther, Kálvin és Zwingli sem tettek másként. Nem eltörölni akarták az egyházat, és nem akarták feje tetejére állítani a világot, hanem értelmes és éles kritikát fogalmaztak meg egy akkor önérdekű és elkényelmesedett rendszerrel szemben.
Ahogy Balog Zoltán, aki maga is református lelkész, januárban a reformáció évének kezdetén mondta “a reformáció egyszerre hálaadás és kritikus szembenézés önmagunkkal”. Luther a 95 ponttal, amit a wittenbergi vártemplom kapujára szegezett, saját kritikus álláspontját fogalmazta meg. Kálvin és Zwingli pedig az akkori papsággal való protestálásban látták a megújulást. És ezért hálával és köszönettel tartozunk nekik, így 500 év távlatából is.
Bár szinte biztos vagyok benne, hogy az említett 3 reformátor, nem egy világméretű megújulási mozgalmat akart létrehozni, amely a valláson kívül az élet szinte minden területén változást hoz, ám a végeredmény mégis ez lett. És milyen jó, hogy így lett!
Nagyobb teret kaphatott ennek köszönhetően az egyén szabadsága, megújulhatott a tudomány, és számunkra elhozta a magyar nyelv megerősödését is. Így, habár 500 évvel ezelőtt még papokat vetettek máglyára emiatt, ma már senki nem kételkedik abban, hogy a reformáció szükséges és hasznos volt Európa számára.
Hölgyeim és uraim, 2017-et írunk, és 500 év telt el a reformáció kezdete óta. Bízom benne, hogy sikerült megosztanom Önökkel ebbe a fél évezredes évfordulóba, a megújulásba és a szebb jövőbe vetett hitemet. Így hadd fejezzem be Kálvin János reményt keltő szavaival “Bárhová veti is az ember tekintetét, nincs a világon olyan parányi hely, melyen dicsőségének legalább valami kis szikráját ne látná ragyogni.”
A beszéd a reformáció 500. évfordulója alkalmából hangzott el Alsószelin.