A reformkormányból kezd elfogyni a reformszellem, pedig még el sem kezdték a reformokat

Lajos P. János | 2021. november 3. - 18:00 | Vélemény

Egyre csak halogatja a kormány a legfontosabb reformok elindításához szükséges törvények elfogadását. Ráadásul már nemcsak a koalíció „fenegyereke” Boris Kollár ellenzi az igazságügyi és az egészségügyi reformot, hanem az OĽaNO-ban és a Za ľudíban is megmutatkoznak a korábbi törésvonalak. Igor Matovič saját egészségügyi miniszterét leckézteti és küldi vidéki turnéra, Veronika Remišová pedig korábbi pártbeli ellenfelén, Mária Kolíkován akar bosszút állni. De nem csak ez a két reform akadozik.

A reformkormányból kezd elfogyni a reformszellem, pedig még el sem kezdték a reformokat
Fotó: TASR

A koronavírus-járvány eddig lekötötte a koalíciós pártok erejét és idejét, most azonban már legalább a kormány, sőt, a parlament elé is eljutott néhány reformtörvény. Ott azonban egyelőre megállt a folyamat.

A legtovább a kórházreform jutott, a vonatkozó törvény már a parlamentben van. Igaz, a képviselők folyamatosan halogatják a szavazást, és még az általános vitát sem tudták lezárni. Közben Boris Kollár, a Sme rodina elnöke az országot járja, és a reform ellen tüzeli a polgármestereket és a kisebb kórházak vezetőit. Kollártól azonban ez egyáltalán nem meglepő, a Peter Pčolinský, az SIS igazgatójának tavaszi letartóztatása óta inkább már ellenzéki politikusra játszik.

Sokkal meglepőbb, hogy Igor Matovič is saját pártja jelöltje, Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter ellen fordult, legalábbis elküldte őt egy vidéki túrára, és azzal a feladattal bízta meg, hogy szerezze meg a bezárásra vagy leépítésre ítélt kórházak vezetőinek a támogatását. Ez körülbelül olyan feladat, mint amikor a király elküldi a csillagszemű juhászt a napok óta éheztetett medvék ketrecébe, hogy bírja ki ott reggelig…

Sokkal rosszabb állapotban van azonban az igazságügyi reform, amelyre még a kormány sem bólintot rá. Kollárt ebben a kérdésben is nyugodtan az ellenzékhez sorolhatjuk, de Mária Kolíková igazságügyi miniszter most szembe került saját korábbi pártfőnökével, Veronika Remišovával is. Úgy látszik Remišová most látta elérkezettnek az időt, hogy visszaüssön, és megbosszulja Kolíková „árulását”, hogy „kétképviselős” pártot csinált a Za ľudíból. Kollár ellenzékieskedése ugyanis lehetővé teszi Remišovának, hogy zsarolja korábbi párttársát, hiszen ilyen helyzetben a két képviselő is sokat nyom a latban.

(1/2) Cikkünk a következő oldalon folytatódik. Kérjük lapozzon előre: