Rejtélyes kamionbaleset történt Magyarországon – állítólag nem merték kiszedni a járműből a sofőr holttestét

Július 24-én délután fél 3 körül egy ismeretlen anyagot szállító kamion balesetet szenvedett a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Tuzsér és Komoró helységek között. A balesetben életét vesztette a kamionsofőr – írja a 444.hu.

Rejtélyes kamionbaleset történt Magyarországon – állítólag nem merték kiszedni a járműből a sofőr holttestét
Fotó: police.hu

Ahogy az megszokott, a helyszínen megjelentek a rendőrök, mentősök, a katasztófavédelmisek is kiszálltak. Mivel a tartálykocsiban ismeretlen anyag volt, lezárták a környéket 700-800 méteres kröben. Még nem szállították el a roncsot, de a környéke biztosítva van.

Az érdekes az a történetben, hogy a hatóságok Tuzsér polgármesterével nem közöltek semmit az ügyről, így azt sem lehet tudni, milyen anyag volt a tartálykocsiban. Ferkovics Tibornak csak annyit mondtak 3 nappal a baleset után, hogy reggel elkezdődik a kamion szállítmányának átfejtésel, ezért a közelben lakó 31 személyt „vonja ki onnan“.  Ezek az emberek rokonoknál, ismerősöknél lettek elszállásolva, egy személy a tuzséri művelődési házban lett elszállásolva.

- Egyelőre ennyit lehet tudni az ügyről. Hivatalos információ egyelőre nincs, így mindenki csak találgat és pletykák keltek szárnyra. Az egyik ilyen, hogy mivel ismeretlen anyagot számított a kamion, emiatt nem szabadították ki onnan a sofőr holttestét.

- A másik pletyka az, hogy állítólag a katasztrófavédők nem tudják végrehajtani a feladatot, ezért más országok segítségét kérték.

- Egy másik infó arról szól, hogy csütörtökig 16 tonnát szivattyúztak ki a 20 tonna ismeretlen anyagból, s csak hétfőn állnak újra neki a munkának.

A 444.hu egyik informátora szerint a katasztófavédelmisek azt tanácsolták a szülőknek, hogy jobb ha  a gyerekeket messzebb lévő településekre viszik

 

444.hu