Rekordot döntött a látogatottság a galántai múzeumban

2018. január 19. - 15:24 | Kultúra

A Galántai Honismereti Múzeum a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat által fenntartott intézmény, amely a városközpontban, a római katolikus templom és plébánia mellett lévő történelmi épületben található. 

Rekordot döntött a látogatottság a galántai múzeumban
A többi képért KATT a fotóra!

A múzeumot 1969-ben alapították, azóta is nagymértékben hozzájárul a természet és a társadalom sokoldalú, tárgyi emlékekkel való dokumentálásához. A látogatókat érdekes állandó tárlatok és változatos időszaki kiállítások várják a múzeum felújított termeiben. Ezen kívül a múzeum alkalmazottai különféle szemináriumokat, konferenciákat és rendezvényeket szerveznek. A kultúrára való nevelés kapcsán tárlatvezetést biztosít az egyénileg érkezőknek és a csoportos látogatások során, iskolák számára pedig múzeumpedagógiai tevékenységeket kínál.

Megnőtt az érdeklődés

A 2017-es évben a Galántai Honismereti Múzeum látogatottsága 65%-kal növekedett az előző évhez képest. Ehhez nagyban hozzájárultak a már hagyományosnak mondható és az új egynapos rendezvények is. Az iskolák körében egyre népszerűbbek a múzeumpedagógiai foglalkozások. A húsvét- és a karácsonyváró családi napot, a Múzeumok éjszakáját és a Szellemek a múzeumban elnevezésű rendezvényeket több százan látogatták.

A tavalyi évben 5 időszaki kiállítást valósítottak meg különböző rendezvények kíséretében. A Sárkánybarlangok című kiállítást a liptószentmiklósi Szlovák Természetvédelmi és Barlangászati Múzeumból kölcsönöztek. Február első hetében a Különleges emberek című viaszbábu kiállítás vonzotta múzeumba a látogatókat. A világszerte elismert zeneszerző, Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója kapcsán emlékkiállítást szerveztek, amelyen Tavaszy Noémi festő- és grafikusművész Kodály inspirálta alkotásait is megtekinthették az érdeklődők. Jozef Miloslav Hurban születésének 200. évfordulóját is tavaly ünnepelték, ezért került sor az ő életét bemutató kiállításra. Az Alsó-Garam menti népviselet című kiállítást a lévai múzeum adta kölcsön az őszi hónapokra. Az év végén a Karácsony a 20. században című kiállítást nyitották meg.

A kiállítások és a rendezvények szervezésén kívül számos más tevékenységgel foglalkoztak a múzeumban. A galántai Joseph Haydn művészeti alapiskola két koncertjének adtak otthont a tavalyi év során. Szakdolgozóik és lektoraik több konferencián, előadáson és kiállításon vettek részt Galántán kívül is. Új együttműködés vette kezdetét a galántai óvodákkal, ami a számukra rendszeres tematikus múzeumlátogatást jelent. A múzeum kedvelt helyszíne volt a nyári táboroknak is. A 2017-es évben 3 alkalommal adták ki saját közlönyüket, amelyen keresztül az olvasók számára betekintést nyújtunk a múzeum életébe.

2018 Tervekkel teli év

A múzeum hosszú távú céljai közé tartozik a társadalom szellemi és kulturális értékeinek megőrzése és fellendítése a galántai régióban. A tavalyi sikeres év arra sarkallta a múzeum munkatársait, hogy új tervekkel és célokkal vágjanak bele az új évbe. Munkájukat a tavalyihoz hasonló lendülettel fogják végezni. A szakdolgozók továbbra is a gyűjtemény ápolásával és kibővítésével fognak foglalkozni, további feladataik közt szerepel a publikáció és különféle kiállítások, szakelőadások és konferenciák szervezése. A lektorok tevékenysége a látogatottság növelésére irányul majd az év folyamán. Terveik között szerepel az idegenforgalom fellendítése a múzeumban. Szeretnék elérni, hogy a galántai régióba látogató turisták köztudatába elsődleges célként kerüljön be a múzeum. Saját honlap létrehozása szintén egy fontos célként lebeg a szemük előtt. 2018-ban több egynapos rendezvényt is szerveznek, amelyek során ingyenes belépést biztosítanak a múzeumba. Múzeumpedagógiai céljaik között szerepel az új kapcsolatok kialakítása, új múzeumpedagógiai foglalkozások létrehozása alapiskolák számára, és hasonló programkínálat kialakítása középiskolásoknak is.

Kiállítások

Az idei év során változatlanul megtekinthetőek az állandó kiállítások, amelyek a galántai régió kulturális örökségét mutatják be. A városi lakáskultúra a 19. és 20. századbeli életbe ad bepillantást két bútorkollekció bemutatásával. A szakrális emlékek a régió templomaiból származó tárgyi emlékeket ismerteti. A galántai régió hagyományos népi kultúrája a néprajzi kiállításon keresztül ismerhető meg, ahol népi lakásbelső, népviseletek és különféle használati tárgyak idézik a környező falvak lakosainak valamikori életvitelét. A látogatók által leginkább csodált tárlat az 1909-ből származó gyógyszertári berendezés. A régió képzőművészetét jelenleg Anton Dubrovský sopornyai származású festő alkotásai képviselik. A látogatók megtekinthetik a múzeum speciális kutatási területére irányuló kiállítást Molnármesterség és malomipar a Kis Duna és a Vág alsó folyása mentén címmel. Az utolsó részben pedig a régió régészeti leleteit tárjuk fel.

Különféle témájú időszaki kiállítások várják idén a látogatókat. Február 7-től az Avarok és szlávok a Dunától északra című kiállítást nyitjuk meg, amely a komáromi, martini és tapolcsányi múzeumok közös munkájának eredményeként jött létre. A múzeumok éjszakája apropóján A komlótól a sörig című tárlat kerül bemutatásra. Kiemelt szerepe lesz az őszre tervezett kiállításnak, amely a szlovák történelem jelentős évfordulóit taglalja. Decemberben pedig Az izgalom biológiájával fognak foglalkozni, amely Selye János, a stresszelmélet felfedezőjének az emlékkiállítása.

Várható rendezvények

A múzeumok éjszakáját idén is a galántai városi művelődési központ együttműködésével fogjuk szervezni. Nagy hangsúlyt fektetünk idén arra, hogy a látogatók a múzeumon kívül ellátogassanak a város történelmi Esterházy kastélyaiba is. A húsvét- és karácsonyváró családi napokat idén sem hagyjuk ki, ekkor ingyenes belépést kínálunk a látogatók számára, akik az ünneppel kapcsolatos alkotóműhelyeken vehetnek részt és kézművesektől leshetnek el különféle praktikákat. Idén három új rendezvényt indítunk. A múzeum kihelyezett kiállításainak napja április 24-ére esik, június elsején gyereknapot tartunk a múzeumban. A tavalyi nagysikerű Szellemek a múzeumban című rendezvény folytatásaként a Rejtély a múzeumban című projektet valósítjuk majd meg. Szeptemberben nyílt napokat tartunk, amelyek során a múzeumi munkát szeretnénk jobban megismertetni és megszerettetni a látogatókkal.

Befektetési tervek

Az év elején megvalósul a múzeum épületében az emeleti feljáró történeti falfestésének restaurálása és a kiállító terem kifestése. A Galántai Honismereti Múzeum 3 műemléképületet gondoz, ezek a Jókai és a Tallósi Vízimalom, valamint a Taksonyi Tájház. A legnagyobb beruházási tervek éppen ezeknek az épületeknek a javítására és fenntartására irányulnak. Ebben az évben befejeződik a Tallósi Malom vízikereke megjavításának 2. üteme. A tervek szerint a malom 2018 tavaszától lesz újra látogatható a nagyközönség számára. A múzeum további terve a Taksonyi Tájház mögötti raktárhelyiség és közösségi terem felújításának megvalósítása.

Végezetül

Szeretnék, ha múzeumunk minden korosztály számára vonzó kirándulási célpont lenne. Ennek érdekében a személyre szabott tárlatvezetés mellett egyéb programokkal is kedveskednek a látogatók számára.Galántán a múzeumlátogatás nemcsak unalmas sétát jelent a kiállított tárgyak között, hanem akár élményekkel teli, hasznos információk elsajátításának helyszíne is lehet, ahova tapasztalataink szerint szívesen járnak vissza az emberek.

(-)