Rémálom, amit a szülők átéltek: a bíróság kimondta, a két orvos és a két nővér felelős a kisfiú haláláért

2022. március 24. - 09:55 | Régió

A nyitrai bíróság szerdán ítéletet hirdetett a 3 éves Sebastián halálának ügyében, aki a helyi kórházban vesztette életét több mint öt éve.

A bíróság szerdán kimondta, a kisfiú halálának ügyében mind a négy vádlott, a két orvos és a két nővér is bűnös.

A kisfiú több mint öt évvel ezelőtt halt meg a kórházban, miután cukorbetegség gyanúja miatt bevitték. Az ügyben a gyermekosztály korábbi főorvosát, az ügyeletes orvost, valamint két nővért gyanúsítottak. Mindannyian kétéves feltételes börtönbüntetést kaptak hároméves felfüggesztéssel, emellett pedig öt évig eltiltották őket a hivatásuk gyakorlásától.

„Nagyon sokat jelentene, ha a világ megtudná, hogy Sebinko még élhetne és valaki miatt halt meg” – mondta a kisfiú édesanyja a noviny.sk-nak.

Az egészségügyi nővérek nem voltak jelen a tárgyaláson. Mindkét orvosnő azt állítja, hogy nem érzik magukat bűnösnek. A bíróság döntése egyelőre nem jogerős, mindketten fellebbeztek.

A kisfiút öt évvel ezelőtt szállították kórházba cukorbetegség gyanújával, ahol az állapota rohamosan romlani kezdett, leállt a szíve és meghalt. A szülők elejétől fogva a nyitrai kórházat tették felelőssé fiuk haláláért. Sebastián édesanyja, Dominika meg volt róla győződve, hogy mikor fiának leállt a légzése, a megfigyelő-berendezés nem jelzett, mivel azt az egyik nővér kikapcsolta. Az ügyről ITT írtunk részletesebben.


(noviny.sk)