Az elmúlt napokban jutott el egy gyanús bejegyzés a hatósághoz.
Az elmúlt napokban jutott el egy gyanús bejegyzés a hatósághoz.
Ficóék azt állították, szlovákiai férfiakat toborozhatnak Ukrajnába.
Arról posztolt a közösségi oldalán, hogy lövöldözés történt 21 halottal.
A pandémia és az ukrajnai orosz invázió aggasztja a piacokat, de pánikra nincs ok.
Az állam és a büntetőjogi szervek továbbra sem tudják úgy igazán, mihez kezdjenek.
A második hívás után a hatóság emberei letartóztatták a telefonbetyárt.
Komoly anyagi kárt okozott, és halálra rémítette a vásárlókat.
Hamar meg is lett. No, nem a bomba, hanem a tag.
Egy 28 és egy 35 éves férfit gyanúsítanak rémhírkeltéssel.
A bizottság tagjai kritizálták az alap működését.
Könnyen a görög forgatókönyvnél lyukadhatunk ki, figyelmeztet Ódor.
A nő terhességének előrehaladott szakaszában volt.
A vakcina a HPV vírus 9 genotípusát tartalmazza, ami azt jelenti, hogy nagyon hatékony.
Iránban az 1979-es iszlám forradalom nyomán tették kötelezővé a fejkendő viselését.
Megtiltották, hogy ukrán szurkolók jegyet vehessenek a következő idegenbeli mérkőzésre.
Nemzetközi terrorellenes gyakorlat zajlott.
Nem a jogállam védelméről szól a jelenlegi kampány.
A megmérettetés a Seishin Karate Klub gálája is volt egyben.
A papok ellen vizsgálatot indítottak.
Eddig egyáltalán nem lehet panaszunk a szeptemberre.