Remišová szerint Majerský távozása is az igazságügyi miniszter hadjáratának része

2021. augusztus 29. - 17:25 | Belföld

A Za ľudí elnöke, Veronika Remišová szerint a Szlovák Mentőszolgálati Kamara elnöke, František Majerský távozása mögött az igazságügyi miniszter, Mária Kolíková áll, aki „igyekszik ártani a pártnak, még mielőtt kilép a frakciója”.

Remišová szerint Majerský távozása is az igazságügyi miniszter hadjáratának része
Fotó: TASR

„Ez a csoport a személyes ambíciók által nagy károkat okozott az elmúlt hónapokban a saját pártja elleni támadásokkal, miközben az egyetlen politikai témájuk a párt vezetésére irányuló törekvés volt” – áll a Za ľudí állásfoglalásában.

A párt leszögezi, Majerský távozása nincs hatással az elnökség munkájára, a párt elnökségének és tagjainak többsége ugyanis szerintük egységes.

Remišová nem ért egyet Majerský kijelentésével, miszerint a Za ľudín belül olyan dolgok történnek, amelyekkel szemben határozottan felléptek, és amelyek ellen pártként harcolni akartak. Példaként azt említette, hogy miután mentősök kamarájának elnöke rámutatott arra, hogy az önkormányzatok továbbra sem rendelkeznek defibrillátorokkal, igyekezett megoldást találni, egyeztetett az egészségügyi és a belügyminiszterrel, mostanra pedig elérték, hogy tárgyalnak a megoldásról az Európai Bizottsággal.

Mária Kolíková úgy reagált, hogy nincs szó semmiféle koordinált lépésről, ellenkezőleg, František Majerský teljesen szabadon nyilvánította ki az álláspontját.

„Árt a pártnak, ha a tagok távozásakor bennük keresik a hibát, nem pedig magában a pártban, illetve a vezetésében” – emelte ki Kolíková.

A Szlovák Mentőszolgálati Kamara elnöke, František Majerský vasárnap nyílt levélben jelentette be, hogy kilép a Za ľudí pártból, ezzel egyidejűleg pedig véget ér a mandátuma a párt elnökségében is.

Majerský nyílt levelében egyebek mellett azt írja, nem hajlandó tovább nézni, hogyan válik egy működő párt működésképtelenné, és ahogy bizonyos tagjai csak a saját érdekeiket tartják szem előtt, nem pedig az emberekét.


(TASR)