A Renault-tól igazolt tartalékpilótát a Forma-1-es Williams istálló

2020. február 4. - 14:29 | Sport

A koreai származású brit Jack Aitken lett a Forma-1-es Williams istálló tartalékversenyzője az idei szezonra.

A Renault-tól igazolt tartalékpilótát a Forma-1-es Williams istálló
-illusztráció- (Fotó: Wikipédia)

A brit csapat keddi bejelentése szerint a 24 éves pilóta minden versenyhétvégére elutazik, a pénteki szabadedzéseken is részt vesz majd, illetve szimulátoros munkát végez. Ha a két állandó versenyző, a szintén brit George Russell és a kanadai Nicholas Latifi közül valamelyik nem tudna rajthoz állni, Aitken helyettesítheti.

Aitken korábban a Renault tartalékversenyzője volt, az előző szezonban pedig az F1 közvetlen előszobájának számító Forma-2-es sorozatban versenyzett, ahol három futamot megnyert, és az összetett pontversenyben ötödikként zárt.

A Williams korábban teszt- és fejlesztőpilótának szerződtette a szintén brit Daniel Ticktumot, a W Series elnevezésű női Forma-3-as sorozat tavalyi bajnokát, Jamie Chadwicket, valamint a pályafutását Magyarországon kezdő izraeli Roy Nissanyt.

A Williams a legutóbbi szezonban csupán egy világbajnoki pontot szerzett, és utolsóként zárt a konstruktőrök pontversenyében. A brit istálló legutóbb 2012-ben ünnepelhetett futamgyőzelmet a Forma-1-ben, akkor a venezuelai Pastor Maldonado nyert a Spanyol Nagydíjon.

(MTI)

Címkék: Forma-1