Rendőri brutalitás: Zsaru törhette el egy kihallgatott állkapcsát Királyhelmecen!

Első fokon már elítélték, a Kassai Kerületi Bíróság hozhatja meg a végleges döntést az ügyben.

Rendőri brutalitás: Zsaru törhette el egy kihallgatott állkapcsát Királyhelmecen!
Illusztráció

A gyanú szerint Róbert L. 2017 júliusában a királyhelmeci körzeti rendőrőrsön támadta meg a kihallgatott Peter M.-et. Először tenyérrel pofon vágta, majd miután a kihallgatott aláírta a vallomásáról készült jegyzőkönyvet, kétszer ököllel a szeme alá ütött.

Peter M.-nek több zúzódása és csonttörése is keletkezett az eset után, amelyek után 5 hétig tartott, mire felépült.

Róbert L. a rendőri szolgálatról szóló törvény megsértésével vádolták, a bíróságon azonban elutasította a vallomástételt. Ebből kifolyólag az előzetes eljárásban elhangzott vallomását olvasták fel. Abban pedig elutasította, hogy megtámadta volna a férfit.

Szavai szerint az esti szolgálatban Gabriel F.-fel egy szomszédi vitához riasztották őket. Miután kiértek, kiderült, hogy viszály alakult ki több ember között, majd bevitték az említett Peter M.-et, és azt a nőt is, aki felhívta a rendőrséget.

Először a nőt hallgatták ki, majd őt Róbert L. hazavitte. Mikor visszaért, Gabriel F. már megkezdte Peter M. kihallgatását. Szavai szerint egy másik irodában voltak, ahonnan egyszer csak olyan zajt hallott, mintha valami a földre zuhant volna. Mikor bement, meglátta, hogy Peter M. a földön fekszik és a saját fejét veri a padlóba. Utasította a férfit hogy keljen fel, mennek a pszichiátriára, mire az felugrott és azt mondta, nem kell, minden rendben. A rendőr állítja, ezután kihívta a mentőket, mert a kihallgatott vérzett.

Peter M. ehhez képest máshogy írta le a történteket már az előkészítő eljárás során, majd a bíróságon is. Az ő verziója szerint ő volt az, aki kihívta a rendőröket, majd akikkel bevitették magukat az említett nővel együtt a rendőrőrsre. Róbert L. valóban hazavitte ezután a nőt, mikor pedig visszaért, őt a másik rendőr épp kihallgatta. Viszont kifogásolta, hogy állítólag más dolgokat írt a jegyzőkönyvbe, mint amiket ő mondott.

Állítása szerint ekkor kapott egy pofont Róbert L.-től. Kényszerítették, hogy írja alá, közben alkoholtesztet nyomtak a szájába. Róbert L. még kétszer megütötte és kapott tőle még egy pofont. Amikor a földre zuhant, Peter M. szerint még bele is rúgott, és azt mondta, ne találgasson.

A sértett erre azt mondta, hogy rosszul érzi magát, orvost akart, de ehelyett állítása szerint átvitték egy másik helyiségbe. Vallomása szerint többszöri kérésére végül kihívták a mentőket, akik a pszichiátriára vitték. Neki mindegy volt, csak már távol legyen a zsaruktól.

Azt elismerte, hogy három felest megivott a nővel, akivel bevitték, és hogy már nem először vesztek össze.

A bíróságon több tanút is kihallgattak, a másik rendőr, Gabriel F. azt állította, Peter M. egy váratlan pillanatban a földön feküdt, de azt nem tudta megmondani, hogy véletlenül vagy szándékosan. Ő is azt a verziót támasztotta alá, miszerint a padlóba verte a saját fejét, emiatt keletkeztek a sérülései, és hívtak hozzá mentőt.

A szakértői vélemény azonban nem ezt támasztja elá, 99%-os valószínűséggel állította, hogy ököllel mértek ütéseket a férfira.

Róbert L. értékeléséből az derült ki, hogy fegyelmezetten teljesíti feladatait, ki is tüntették már. A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy ez esetben ő a bűnös, majd két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, két év próbaidővel. Róbert L. fellebbezett, a végső döntést így a kerületi bíróság hozza majd meg.

(SME)