A rendőrök csütörtökön megmutathatják, hogy nem csak békés mentősöket tudnak bevinni

Lajos P. János | 2021. december 15. - 18:37 | Vélemény

A törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, mindegy, hogy politikus, újságíró, mentős vagy orvos az illető. Ha kijárási tilalom van, és tilos a gyülekezés, akkor a rendőrség kérdőre vonhatja azokat, akik összegyűlnek, hogy tiltakozzanak, akik „tömegrendezvényt” tartanak. Ha ellenállnak, akkor akár le is tartóztathatja őket, vagy beviheti kihallgatásra. Nemcsak a mentőst, hanem Robert Ficót is!

A rendőrök csütörtökön megmutathatják, hogy nem csak békés mentősöket tudnak bevinni
Fotó: Facebook - mentőtisztek kamarája

Mint ahogyan tette ezt a rendőrség kedden azzal a két mentőssel is, akik néhány tucat társukkal együtt tiltakoztak a parlament előtt. Akkor is, ha úgy gondoljuk, igazuk van a mentősöknek, jogosan tüntetnek béremelésért, mert amit jelenleg kapnak, az lealacsonyító az általuk elvégzett életmentő munkáért.

Havi 1143 euró bruttóért kockáztatják az életüket, ők azok, akik nap mint nap szállítják a kórházakba a covidos betegeket, akiknek a többsége elutasítja az oltást.

Bízzunk benne, hogy a kihallgatással az ügy lezárul, nem lesz folytatása, az ügyész döntése legalábbis erre utal. Még szerencse, hogy a rendőrök Maguk a kihallgatásra bevitt mentők is elmondták, hogy a rendőrök rendesen bántak velük, csak a dolgukat tették.

Bízzunk abban is, hogy a rendőrök ezután ugyanilyen határozottsággal lépnek majd fel és teszik a dolgukat akkor is, ha a tiltakozást politikusok szervezik. Legyen az a politikus akár Robert Fico, aki alig egy hónapja, november 17-én rántotta össze híveit egy jó kis oltás- és maszkellenes dzsemborira.

A tiltakozók nagy részén, és természetesen Robert Ficón sem volt maszk, pedig elég nagy tömeg gyűlt össze, a kétméteres biztonsági távolság betartásáról pedig inkább ne is beszéljünk. Ugyanez vonatkozik Marian Kotlebára is, aki Ficóval egy napon buzdította híveit arra, hogy dobják el maszkjaikat, és a világ minden kincséért se oltassák be magukat.

Ezekben az esetekben sajnos sokkal kevésbé volt határozott a rendőrség. Ugyan akkor még nem volt kijárási korlátozás és gyülekezési tilalom, de már akkor is érvényesek voltak egyes járványügyi előírások, például a maszkviselés, aminek a betartatását valahogyan túlságosan lazán vették a rendőrök. Vagy a maszk nélküli Ficót vagy Kotlebát bevinni kockázatosabb, mint a mentőtisztek kamarájának vezetőjét?

Ha a rendőrség eljárását még ki is lehet valahogyan magyarázni, sok politikus reakciója láttán azonban már hányingere támad az embernek. És sajnos mindkét oldalon voltak botrányos megnyilatkozások.

Elég csak arra gondolni, hogy Igor Matovič a kotlebás, oltás- és maszkellenes tüntetőkhöz hasonlította a béremelést követelő mentősöket.

Ennél nagyobb kommunikációs öngólt nehéz elképzelni, hiszen a mentőket még az is sajnálja ebben a helyzetben, aki inkább a gázra lép, ha meglát a visszapillantó tükörben egy szirénázó mentőautót.

Boris Kollár sem viselkedett túl elegánsan, amikor bemondta a kamerába, hogy ő bizony minden, a mentősökre kiszabott bírságot ki fog fizetni. Saját zsebből. Tényleg kedves házelnök úr? Akkor már sajnálni kell a mentősöket, amikor elviszi őket a rendőr, de amikor néhány perccel a nagyvonalú bejelentése előtt megszavazta a költségvetést, ami alapján a mentősök 1143 eurós bruttó fizetése a „fejedelmi” 1190-re emelkedik, akkor nem sajnálta őket? Miért nem állja saját zsebből a havi 300 eurós béremelést is, amit parlament előtt tiltakozó mentőtisztek követeltek.

A pálmát azért természetesen Robert Fico és Robert Kaliňák vitte el, akik nem sajnálva időt és energiát, még a rendőrőrsre is elmentek a letartóztatott mentősök után. Kaliňák az ügyvédi szolgálatait is felajánlotta a két mentősnek. Ez már valóban olyan pofátlan ajánlat, hogy azzal sem tett volna sokkal rosszabbat Kaliňák, ha Ján Kuciak és Martina Kusnírová szüleinek ajánlotta volna fel szolgálatait ingyen és bérmentve.

Fico volt az, aki 12 éven át blokkolta az egészségügy reformját, Kaliňák pedig bőszen asszisztált ehhez, vagyis nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a mentősök fizetése ma olyan amilyen.

Az pedig szinte egyedül az ő saruk, hogy ma a mentősöknek már nemcsak a fertőzéstől kell tartani, ha covidos pácienshez mennek, hanem attól is, hogy megverik őket.

Ennél már csak az viccesebb, hogy Ficóék csütörtökön demonstrációt szerveznek az általuk elképzelt demokráciáért és természetesen a köztársasági elnök ellen.

A rendőrség megmutathatja mit tud és mit mer megtenni, ha nem békés mentősök állnak velük szemben.