Rendőrök és tűzoltók lepték el a helyet, ahol tavaly öt embert halálra gázolt Dušan Dědeček

2023. február 9. - 07:41 | Régió

Több mint négy hónappal a pozsonyi Zoch utcában történt tragikus baleset után újfent rendőrök és tűzoltók jártak a helyszínen.

Rendőrök és tűzoltók lepték el a helyet, ahol tavaly öt embert halálra gázolt Dušan Dědeček
Forrás: TV Markíza

A TV Markíza információi szerint szerdán este a hatóságok nyomozási kísérletet hajtottak végre a helyszínen. Az öt halálos áldozattal és több sérülttel járó tragikus balesetnek a kivizsgálása az elkövetkező hetekben lezárulhat.

Az ügy gyanúsítottja Dušan Dědeček, aki az ominózus nap többször is alkoholt fogyasztott, szervezetében több mint 2 ezreléket állapítottak meg. Ezután volán mögé ült, majd nagy sebességgel belerohant a Zoch utcai buszmegállóba, ahol akkor éppen többen várakoztak. Négy személy életét vesztette, hatan megsérültek, közülük három személyt kritikus állapotban szállítottak kórházba. Másnap délelőtt az ötödik áldozat is elhunyt. Az esetet egy térfigyelő kamera rögzítette.

A történtek után Dědeček október közepén vizsgálati fogságba került. Január végén indítványozta a szabadlábra helyezését, ám a bíróság elutasította, mivel szerinte fennáll a veszélye, hogy újabb bűncselekményt követ el. A férfit általános veszélyeztetéssel gyanúsítják, tettéért pedig 20-tól 25 évig terjedő szabadságvesztés, vagy életfogytiglan tartó börtönbüntetés fenyegeti.

Juraj Chylo felügyelő ügyész az elmúlt hónapban közölte, hogy a nyomozók továbbra is vizsgálják a vezetési módot, a közúti közlekedés minden résztvevőjének viselkedését, illetve a tragédia okát is. Január közepén azt nyilatkozta, becslései szerint egy hónap múlva zárhatják le az ügyet.


(tvnoviny.sk)