Rendőrök őrzik a roma közösséget Tallós mellett, de nincs mindenki bezárva

2021. február 11. - 18:46 | Régió

Csütörtöktől vesztegzár alá helyezték a Tallós melletti, roma közösség által lakott Jegenyés lakótelepet – mint arról már korábban beszámoltunk. Itt ugyanakkor nincs a dunaszerdahelyi Karcsai úton bevezetetthez hasonló teljes lezárás, a polgármester szerint ugyanis mindenkit bezárni törvénytelen.  A tallósi iskola csak egy napig működött.

Rendőrök őrzik a roma közösséget Tallós mellett, de nincs mindenki bezárva
Fotó: Paraméter

A telepen 54 háztartásban összesen mintegy 330-an élnek, előfordulnak 12 fős családok is. Horváth Zoltán polgármester érdeklődésünkre csütörtökön elmondta, a január utolsó hétvégéjén zajló, sorrendben második tömeges tesztelésen egyetlen pozitív esetet regisztráltak a Jegenyésen lakók között.

Az azt követő, azaz a múlt héten viszont fokozatosan egyre többen jelentkeztek a koronavírus-fertőzés tüneteivel a tallósi körzeti orvosnál.

„Ezen a héten hétfőn jelentette a doktornő, hogy hat családnál merültek fel egészségügyi gondok. Több mint 40 személyről van szó, ami már meghaladja az ott élők 10%-át. Ehhez jött hozzá ma még egy nyolctagú család” – fejtette ki.

Horváth Zoltán elmondta azt is, hogy a hétvégi tesztelés alapján, amikor 874 elvégzett tesztből csupán 4 (0,5%) lett pozitív, hétfőn megnyitották az iskolát, de aznap délután a jegenyési betegek miatt be is zárták.

„Főleg az ott élőknek szerettünk volna segíteni, mivel ugye nincs internethozzáférés és a gyerekeknek nincs módjuk távoktatásban részt venni” – magyarázta a polgármester.

Szerdán ült össze a helyi válságstáb, melyen részt vett Ján Duranský, a járási hivatal elöljárója, valamint Iveta Šuleková regionális tiszti főorvos, majd megszületett a rendelet, mely alapján karantén alá helyezték a jegenyési lakótelep pozitív lakóit és közvetlen kontaktjaikat, tehát azokat a háztartásokat, amelyekben megjelentek a fertőzés tünetei.

A válságstábon részt vett a hadsereg képviselője is, és megegyeztek abban, hogy a szeredi parancsnokság biztosít mobil mintavételi helyszínt a telepen, ahol elvégezhetik a lakosok PCR-tesztelését. Egyelőre ugyanis nem tudni biztosan, hogy akiknél jelentkeztek a tünetek, koronavírussal fertőzöttek-e.

Horváth Zoltán szerint fontos kihangsúlyozni, hogy nem zárták le az egész lakótelepet, ugyanis az szerinte törvénybe ütközik.

„Szigorított intézkedések léptek életbe és megfigyelés alatt van a telep. Nem valakik ellen, hanem valakikért hoztuk ezeket a szigorításokat. A negatív teszttel rendelkezők, szabadon mozoghatnak, mehetnek munkába, üzletbe és orvoshoz, tehát bárhova, amit a kijárási tilalom enged. A rendőrök ellenőrzik a bejáratnál azokat, akik elhagynák a telepet, negatív teszt nélkül viszont senki nem mehet ki“ – figyelmeztetett a polgármester.

Elárulta azt is, hogy az egyik nagy problémát az jelenti, hogy a gyereket gyakran 25-30 fős csoportokban játszottak az udvaron. Emiatt ő maga is látogatást tett a családoknál. „Beszéltem az idősebbekkel erről, elmagyaráztam, miről van szó, és arra kértem őket, mindenki maradjon otthon. Akik karanténban vannak, azok számára biztosítjuk az élelmiszer-ellátást, a gyógyszereket és vittünk tűzifát is“ – húzta alá.

A karantén, ahogy máshol is, legalább két hétig érvényben marad, a továbbiakról pedig a PCR-tesztelés után dönthetnek.

(SzT)