Rendőrség keresi a képen látható személyeket, fontos információik lehetnek

2019. február 1. - 13:01 | Régió

Egy bankrablást segíthetnek felderíteni.

Rendőrség keresi a képen látható személyeket, fontos információik lehetnek
Fotó: Rendőrség (Facebook)

Ismeretlen tettesek fosztottak ki egy bankot Myjaván. Az eset még 2018. október 11-én történt, az elkövetők azonban azóta sem kerültek rendőrkézre.

Elena Antalová rendőrség szóvivő tájékoztatása szerint a tettesek délelőtt 10 óra és 10:30 között hatoltak be a bankba, mindketten fekete öltözéket és kesztyűt viseltek, arcukat pedig eltakarták.

Az egyik rabló fegyvert rántott az alkalmazottra, és azt mondta: „Fel a kezekkel, semmit ne csináljon, ez támadás!” A bűnöző pénzt követelt, az alkalmazott pedig életét féltve átadta nekik a kért összeget.

A rablók 14 353 eurós összkárt okoztak a banknak, továbbra is szabadlábon vannak.

„Az emberek segítségét kérjük az ismeretlen férfiak azonosításában, akik segíthetnek felderíteni az esetet” – közölte Antalová a közzétett fotóval kapcsolatban, majd hozzátette, a rendőrök a 158-as segélyhívón, illetve Facebook-üzenetben várják az információkat.


(TASR)