„Repülés közben egy kicsit madár lehet az ember”- élményrepülés Csilizpatason

2019. május 26. - 15:12 | Régió

Repülőnapot tartottak Csilizpatason, közel száz érdeklődő tekinthette meg felülnézetből Csallóközt. Az eseményt tegnap a Csemadok helyi alapszervezete valósította meg a Red Baron Clubbal karöltve.

„Repülés közben egy kicsit madár lehet az ember”- élményrepülés Csilizpatason
Fotók: a szerző- További felvételekért kattints!

Kocsis Horváth Krisztiánnal, aki Cessna típusú géppel érkezett, a Csemadok szervezet már negyedik éve dolgozik együtt. Kormos László pedig Zodiac-kal volt jelen. A Győri Aeroklub Egyesület szintén elfogadta a meghívást, két sárkányrepülővel biztosították az élményrepülést. „A repüléshez szükséges földterületet a termelőszövetkezet bocsájtotta a rendelkezésünkre. Azonban sajnos ez az utolsó évünk itt, ugyanis idén négyéves lesz a lucernatábla, így fel kell szántani azt. Még számunkra is a jövő titka, hogy ezután hol szervezzük majd meg a repülőnapokat, hiszen a lucernatáblának egy év kell a megerősödéshez. Ennek ellenére nem tűnünk majd el, megtaláljuk a megfelelő megoldást”- fejtette ki Darnai Bálint, a helyi Csemadok szervezet elnöke.

Nagy Tamás, a Red Baron Club elnöke elmondta, céljuk, hogy a repülés élményét mindenki számára elérhetővé tegyék. „Napjainkban a repülést sajnos a távolabbi országokba történő kirándulással kötik össze. Ezen utak folyamán megtapasztalnak egy repülésélményt, ami egyrészt más, mint amit mi nyújtunk az embereknek, másrészt nem mindenki számára elérhető. A sétarepülős napjaink által, nagy örömünkre egyre többekkel sikerül megismertetnünk és megszerettetnünk a repülést”- emelte ki Nagy Tamás.

Az eseményen pilótaként jelen volt Cseh József, a Győri Aeroklub Egyesület elnöke, aki elmondta, míg a sárkányrepülés motorozás a harmadik dimenzióban, addig a zárt kabinú kisrepülőgépek inkább az autózáshoz hasonlítanak. Cseh József 34 éve pilótaként tevékenykedik. „Motoros gépen kezdtem, majd vitorlázó géppel folytattam, ezt az ejtőernyő követte, több mint húsz éve pedig sárkányrepülőt vezetek, illetve annak használatát oktatom.

Repülés közben egy kicsit madár lehet az ember, ez egy nem mindennapi élmény. Úgy vélem, ezt legalább egyszer mindenkinek ki kell próbálnia!”

(SzC)