Repüléstilalmi övezet létrehozását követelték a kurdok vezette erők Szíriában

2019. október 12. - 19:11 | Külföld

Repüléstilalmi övezet létrehozását követelte a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű katonai szövetség szombaton, és egyúttal figyelmeztetett, hogy a török offenzíva nyomán új erőre kapott az Iszlám Állam dzsihadista szervezet.

Repüléstilalmi övezet létrehozását követelték a kurdok vezette erők Szíriában
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

A szövetség egyik magas rangú tisztségviselője, Redur Xelil megerősítette: az SDF továbbra is együttműködik a Washington vezette terrorellenes koalícióval, annak ellenére, hogy most már a török hadsereggel is szembe kell néznie.

"A török invázió nyomán újjáéledt az Iszlám Állam, és aktiválódtak alvó sejtjei Kamisliben, Haszakában és az összes többi területen"

- közölte Xelil, rámutatva, hogy a szélsőségesek az említett települések mindegyikén pokolgépes támadásokat hajtottak végre az elmúlt napban.

"Immár két fronton harcolunk: az egyiken a török megszállás ellen, a másikon az Iszlám Állam ellen"

- hangsúlyozta.

Jelezte, hogy amennyiben folytatódik a török támadás, az SDF a bebörtönzött dzsihadisták őrzése helyett a városok és a nép védelmére fog koncentrálni.

Xelil kifogásolta, hogy az SDF harcosai, akik négy évig védték a nemzetközi koalíciós erőket Szíriában, most török vadászgépek áldozataivá válnak a szövetségesek szeme láttára.

"Hirtelen és előzetes figyelmeztetés nélkül magunkra hagytak minket"

- tette hozzá.

Az Egyesült Államok a török offenzíva kezdete előtt úgy döntött, hogy kivonja katonáit Északkelet-Szíriából.

"Nem akarjuk, hogy a frontra küldjék a katonáikat, annyit szeretnénk, hogy lezárják a légteret a török gépek előtt, és ezt könnyedén megtehetik"

- mondta a kurd tisztségviselő a terrorellenes nemzetközi koalícióra célozva.

A katonai szövetség 45 harcost veszített a török offenzíva október 9-i kezdete óta.

Eközben a világ mintegy száz városában tízezrek tüntettek a törökök szíriai hadművelete ellen. Kölnben a becslések szerint több mint tízezren - többségében kurdok - csatlakoztak egy tiltakozó felvonuláshoz. Bécsben és Frankfurtban is több ezren tüntettek.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven október 9-én hadműveletet indított Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva elősegítse a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

(MTI)

Címkék: török offenzíva