Riasztották a tűzoltókat, miután néhányan rosszul lettek a lépcsőház előtt
A lépcsőház előtt figyeltek fel az idegen anyagra.
Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka az egyik nagymihályi lakótelepre riasztották a tűzoltókat, miután helyi lakosok egészségügyi gondokkal küzdöttek azután, hogy be akartak jutni a lépcsőházukba. Többnyire kaparást kezdtek érezni a torkukban. Az ajtaja előtt ugyanis valaki vélhetően kénsavat locsolt szét.
A lakosok akkor észlelték az anyagot, amikor a bejárat előtt a sötétben felkapcsolódott a lámpa. Az egyik lakó arról számolt be, hogy maró szaga volt és sárga színe, ezért értesítette a lakóbizalmit, majd vele oldották együtt az ügyet tovább.
Marek Slivka, a nagymihályi tűzoltók bevetési egységének parancsnoka elmondta, hogy a savat szódabikarbónával semlegesítették, majd vízzel hígították fel. miután ez megtörtént, meg feltakarítottak és kiszellőztettek a lépcsőházban. Evakuálásra nem volt szükség.
Az üggyel a rendőrség is elkezdett foglalkozni, és a jelek szerint sikerült is azonosítaniuk az elkövetőt. A lépcsőháznál ugyanis egy térfigyelő kamera is van, amely rögzítette az eseményt. Jana Mésarová kerületi rendőrségi szóvivő közölte, vizsgálják, pontosan milyen anyagot locsoltak szét, illetve az eljárás megindításához szükséges elsődleges műveleteket végzik, majd döntenek arról, hogyan tovább.