Rigó: Gyimesit nem azért utasítjuk el, mert csúnyákat mondott rólam

2023. április 19. - 19:01 | Belföld

Nyilvánosan is bocsánatot kért Rigó Konrádtól, a Szövetség Híd Platformjának elnökétől Gyimesi György, aki néhány hónapja „beteg embernek” nevezte a Szövetség politikusát. Rigó a bocsánatkérést elfogadta, de továbbra sem tartja összeegyeztethetőnek Gyimesi politikáját a Szövetség értékeivel. Rigó múlt héten jelentette be, hogy bíróságon kért elégtételt a februári becsületsértésért. Gyimesi ma (szerdán) bejelentette, hogy kilép az OĽaNO frakciójából, és megerősítette, hogy tárgyal a Szövetség MK Platformjával, mert szeretne a párt választási listájára kerülni.   

Rigó: Gyimesit nem azért utasítjuk el, mert csúnyákat mondott rólam
Fotó: TASR, Paraméter

Nyilvánosan, jogi szempontból is értékelhető módon kért bocsánatot ma Gyimesi György Rigó Konrádtól, a Szövetség Híd Platformjának elnökétől azona sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette azt is, hogy kilép az OLaNO parlamenti frakciójából és egyben a kormánykoalícióból is.

„Rigó úr két úton kért tőlem bocsánatkérést: személyesen, amit már megtettem, és nyilvánosan, amit most megteszek” – mondta az OLaNO-ban tartott sajtótájékoztatóján Gyimesi.

A bocsánatkérés tartalmazta, hogy hol és mikor hangzott el a sértés, és az mire vonatkozott. Gyimesi egy Igor Matovičcsal közösen tartott februári sajtótájékoztatóján leárulózta Rigó Konrádot, majd beteg embernek nevezte, amit a családi tragédiáival magyarázott. Szerinte ugyanis a magyar politikust és családját az utóbbi időben sok tragédia érte, és ez „nyomot hagyott Rigó pszichikai állapotán, beteg embereket pedig nem illik sértegetni”.

Most elismerte, hogy ezzel „illetéktelenül beavatkozott a magánéletébe és emberi méltóságába”.

„A kijelentéseimért Rigó Konrád úrtól őszintén elnézést kérek, és ezzel a részemről ezt az ügyet lezártnak tekintem” – fejezte be a bocsánatkérést Gyimesi.

Bocsánatkérés elfogadva

Rigó Konrád elfogadja a bocsánatkérést, még ha kierőszakoltnak is tartja, mivel Gyimesi csak azután lépett, hogy a magyar politikus beperelte őt. „Nagyon sajnálom, hogy két hónapig tartott, amíg rájött, hogy elnézést kell kérnie azért a felejthetetlen produkciójáért, és sajnálom, hogy ezt csak azután tudatosította, miután egyértelművé vált, hogy bepereltem – mondta a Paraméternek Rigó. –

Mivel az volt a cél, hogy ilyen elégtételt vegyek, és ezt a mai nappal megkaptam, ezért a pert én leállítom. A kikényszerített bocsánatkérés is bocsánatkérés, úgyhogy elfogadom.”

Gyimesit azonban a bocsánatkérés ellenére sem szeretné a Szövetség képviselőlistáján látni. „A Szövetséggel akkor tud megállapodásra jutni, ha mindhárom platform beleegyezését adja, és ez a pozitív támogatás a Híd részéről nincs meg” – mondta Rigó.

Szerinte Gyimesit nem személyes okokból ellenzik. „Gyimesi Györgyöt nem azért utasítjuk el, mert csúnyákat mondott rólam, hanem azért, mert a politikájára a feszültségkeltés a jellemző” – mondta Rigó.

Hiába tetszik Gyimesinek a Híd Platform programja

Nem sokat segített Gyimesinek az a kijelentése sem, amely szerint a Híd programjának legfontosabb elemei elfogadhatóak számára.

„A Hídnak van egy értékrendje, és ezzel az értékrenddel nincs összhangban Gyimesi tevékenysége” – jelentette ki Rigó.

Az sem segít Gyimesinek, hogy magát „békepártinak” állítja be az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, és ezzel indokolja, hogy elutasítja a fegyverszállítást Ukrajnának. A Híd Platform támogatja Ukrajna segítését, és ebbe a fegyverszállításokat is beleérti.

„Olyan, mintha Ľuboš Blaha és Robert Fico véleményét visszhangozná, és ezzel még nagyobb elutasítást vált ki sokunkból” – mondta Rigó.

Azt ő is elismeri, hogy ebben a kérdésben a Szövetség sincs egy állásponton, de ezért még nem kell elfogadniuk Gyimesi képviselő-jelöltségét.

Gyimesi György a Szövetség MK Platformjával tárgyal, szeretne a párt parlamenti listáján indulni az őszi parlamenti választáson. A tárgyalások részeredményeiről nem nyilatkozik sem ő, sem pedig az Berényi József vezette Magyar Konzervatív Platform. Már több tárgyalási fordulón túl vannak, Gyimesi szerint jövő héten tisztázhatják a részleteket. A listára kerülésébe azonban bele kellene egyeznie a Szövetség mindhárom platformjának, de Gyimesi indítását a Híd következetesen ellenzi.

- lpj -