Risztov Éva szomorú lenne, ha most nem lenne miért felkelnie

2017. február 13. - 16:26 | Sport

Rengeteget kapott a sporttól, a sportolóktól, az edzőktől és a szurkolóktól, nagyon szép pályafutás volt az övé – mondta Risztov Éva, aki a múlt héten jelentette be visszavonulását.

A londoni olimpia olimpiai bajnoka 19 évesen egyszer már visszavonult, mert az addig megszerzett sok ezüstéremmel, valamint egy olimpiai negyedik hellyel nem volt elégedett. 23 évesen kezdett újra versenyezni, és 26 esztendősen nyert aranyat a 2012-es nyári játékokon, 10 kilométeres nyíltvízi úszásban.

"Sportpályafutásom így teljes és így kerek" – mondta az M4 Sport Sportreggeli című adásában Risztov Éva, majd elmagyarázta, hogyan jutott el a döntésig: befejezi. Az újabb négyéves ciklus a számára 13. helyet hozó riói olimpiával zárult, amely után hosszabb pihenő következett. A játékok óta gyakorlatilag nem edzett, végiggondolta, hogy mi legyen, s mikor tudatosult benne, hogy a következő olimpián már 35 éves lesz, elhatározta magát.

A bejelentés előtti este ment el a levél a szövetségbe, és akkor átfutott rajtam, hogy akkor ez most tényleg végleges – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy kellettek-e a pofonok az olimpiai bajnoki címhez, úgy reagált: a három és fél éves szünet arra jó volt, hogy megtapasztalta, az a lehetőség, amit a versenyzők kapnak, csodálatos. "Mi azt gondoljuk, szörnyű edzőtáborba járni, mondjuk Mexikóba vagy Amerikába. Hát az emberek kilencven százaléka a határon nem tud kilépni" – mondta.

Rájött a hosszú pihenő alatt, hogy az edzőtábor lehetőség arra, hogy a legjobban felkészüljön az ember a versenyekre, hogy a legjobb lehessen a világon. "És én elkezdtem az újrakezdésem után értékelni minden pillanatot" – emlékezett vissza.

Az interjúban köszönetet mondott édesanyjának, aki mindig mellette állt.

"A sikert is nehéz feldolgozni, nem csak a kudarcot. A sportolókat fel kell készíteni a sikerre is, meg a kudarcra is. Hálás vagyok, hogy nem 19, hanem 26 évesen lettem olimpiai bajnok" – folytatta. Ehhez kapcsolódóan az M1 Ma reggel című műsorában úgy fogalmazott: hazajött az olimpiáról és két óra alatt megváltozott az élete, az emberek szeretete nagyszerű, de nagy teher.

"A londoni győzelem meghatározó az életem hátralévő részében. Azért kezdtem el úszni, hogy olimpiai bajnok legyek és az álom valóra vált" – mondta, ugyanakkor elárulta, hogy számára nem az érmek a fontosak, hanem az élmény, maga az út, a küzdés, ami ezzel az életvitellel járt.

Beszélt az ez után következő sportmenedzseri elképzeléseiről is, arról, hogyan kellene viszonyulni a sportolókhoz és a versenyzőket mire és hogyan kellene felkészíteni. "Tartsuk fenn, hogy a sportolók a mindennapi életünk hősei" – javasolta, majd úgy folytatta:

"A sport után is van élet. A sportolói karriert is így kell építeni. Szomorú lennék, ha most nem lenne miért felkelni. Nekem van miért felkelni" – hangsúlyozta.

Risztov – aki a jövőben a TMC menedzseriroda sportdivíziójában dolgozik – 2005-ös első visszavonulásáig kizárólag medencében versenyzett, s nyert három világ- és öt Európa-bajnoki ezüstérmet. Négy évvel később tért vissza, akkor már elsősorban a nyíltvízi úszásra koncentrált, de indult hosszabb medencés számokban is, melynek köszönhetően további egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagította Eb-s éremgyűjteményét.

(MTI)

Címkék: Risztov Éva