Robbanás történt egy stockholmi többlakásos épületben

Robbanás történt hétfőre virradóra egy stockholmi többlakásos épületben, a lakóházban károk keletkeztek, személyi sérülésről egyelőre nem tudni.

A svéd sajtóban közzétett felvételeken látható, hogy az Östermalm városrészben bekövetkezett robbanás az épület előtt parkoló autókat is súlyosan megrongálta.

Szemtanúk beszámolói szerint a robbanást Stockholm más kerületeiben is hallani lehetett.

A svéd főváros rendőrsége szerint az épületet evakuálták. A bejárat térségét tűzszerészek és igazságügyi szakértők átvizsgálták.

A hatóságok közveszély okozásának gyanújával indítottak nyomozást.

Svédországban tavaly óta elszaporodtak a szándékosan előidézett robbantások. Hasonló incidensek a fővárosban is voltak. A nyomozó szervek a szervezett bűnözést sejtik a háttérben. Szakértők szerint rivális bandák akarják így megfélemlíteni egymást. Az elkövetőket csak ritkán sikerült kézre keríteni.

(MTI)