Roland Garros - Amerikai tinédzser búcsúztatta a női címvédőt

2019. június 6. - 14:29 | Sport

A 17 éves Amanda Anisimova két játszmában búcsúztatta a címvédő Simona Halepet, ezzel bejutott a női verseny elődöntőjébe a francia nyílt teniszbajnokságon.

Roland Garros - Amerikai tinédzser búcsúztatta a női címvédőt
Fotó: Amanda Anisimova

Az orosz származású amerikai tinédzser csütörtökön az első szettben szinte hibátlan teljesítményt nyújtott, agresszív ütéseire a korábbi világelső románnak alig-alig volt csak válasza, így kevesebb mint fél óra elteltével Anisimovánál volt az előny.

A második játszmában 3:0-ra, majd 4:1-re is vezetett a továbbra is remekül teniszező amerikai játékos, ám ekkor Halep magára talált és kiegyenlített, majd 4:4-nél bréklabdához jutott. Anisimova ezt hárította, hozta a szerváját, majd a következő játékban - a mérkőzés során negyedszer is - brékelni tudta Halepet, így pályafutása első Grand Slam-elődöntőjére készülhet.

Ellenfele az ausztrál Ashleigh Barty lesz, aki az amerikai Madison Keys felett diadalmaskodott ugyancsak két játszmában.

Halep vereségével eldőlt, hogy biztosan új Grand Slam-bajnokot avatnak Párizsban, ugyanis a keddi két negyeddöntő győztese, a magyar származású, brit Johanna Konta és a cseh Marketa Vondrousova sem játszott még egyéniben döntőt a legrangosabb tornákon. Hármójuk közül egyedül Kontának van elődöntős tapasztalata, ő 2016-ban Melbourne-ben, 2017-ben pedig Wimbledonban jutott el a legjobb négyig.

Eredmények, negyeddöntő:

nők:

Anisimova (amerikai)-Halep (román, 3.) 6:2, 6:4
Barty (ausztrál, 8.)-Keys (amerikai, 14.) 6:3, 7:5

Az elődöntőben: Barty-Anisimova, Konta (brit, 26.)-Vondrousova (cseh)

(MTI)