A Rolling Stones európai turnéra indul ősszel

2017. május 9. - 12:11 | Kultúra

A Rolling Stones ősszel európai turnéra indul, a Stones - No Filter című koncertkörúton 13 városban lépnek fel - jelentette be kedden honlapján a legendás angol együttes.

A turné szeptember 9-én indul a hamburgi Stadtparkban, Németországban zenélnek ezen kívül Münchenben és Spielbergen, majd Zürichben, az olaszországi Luccában, Barcelonában, Hollandiában Amsterdamban és Arnhemben, valamint Koppenhágában, Düsseldorfban, Stockholmban, végül kétszer is, október 19-én és 22-én játszanak Párizsban az új U Arenában, melyben a brit együttes koncertje lesz az első előadás.

Mick Jagger, Keith Richards, Charlie Watts és Ronnie Wood tavaly Közép- és Dél-Amerikában turnézott, Havannában is színpadra álltak.

A veterán rockerek európai rajongóinak sok klasszikus slágerüket játsszák, köztük a Gimme Sheltert, a Paint it Blacket, a Jumpint Jack Flasht és a Brown Sugart is, ám minden estére tartogatnak meglepetésdalt is.

Látványos, vadonatúj show-t és művészi színpadképet is ígérnek a turné minden állomására.

"Hé, srácok, itt vagyunk, találkozunk a koncerten" - idézte a honlap Keith Richards-ot.

Mick Jagger hozzátette: "Nagyon örülök, hogy ősszel Európában turnézunk, visszatérünk ismerős helyekre és elmegyünk olyan arénákban, ahol még sose voltunk".

(MTI)

Címkék: The Rolling Stones