Roma Cyranókért

Ardamica Zorán | 2020. november 12. - 11:24 | Vélemény

Cyrano fogalmaz így híres orráról szóló híres monológjában: „ Mert magamat kigúnyolom, ha kell, / De hogy más mondja, azt nem tűröm el!” És ez így van rendjén, amikor valakinek nem a jelleme és teljesítménye áll a kritika célpontjában, hanem a testi adottságai, származása, neme stb. Előbbieket ugyanis ő maga alakítja, tehát felelős értük, utóbbiak veleszületettek vagy adottak, tehát miattuk senki sem vonható felelősségre, nem bírálható, nem hozható hátrányos helyzetbe. Kultúrember által a 21. sz. Európájában. Legalábbis ez lenne a társadalmi norma, mint a kézmosás, a wc-papír használata és a köszönés.

Roma Cyranókért
Fotó: TASR

Emellett persze átértékelődik az a nyelvi hagyomány, amely megőriz múltunkból számos olyan fordulatot, amelyek használata ma nem feltétlenül szerencsés bizonyos környezetben. Valaha pl. a kurva nem számított vulgarizmusnak, ma az. Rengeteg ilyen frazeologizmusunk él még, ezért sok vicces szituáció adódik. Éppen azért, mert a változás folyamata zajlik, így az ember fia nem mindig sejti, mit engedhet meg magának, mi a hagyomány fenntartható, nyelvet gazdagító része, s mi az, ami sértővé vált mára.

Magyarán nem maguk a szavak csúnyák, hanem a nyelvhasználói szokás válhat rondává olykor.

Lehet szidni a polkorrektséget, de az is éppen alakul, tehát nincs (nem is volt hosszú távon) stabil nyelvhasználati norma.

Az idő és embertársaink érzékenysége, jobban mondva a mi irántuk való tiszteletünk és elfogadásunk fogja eldönteni, hogy a cigánypecsenye, a drótostót, a cigányprímás, a négercsók és a medveszar reáliákként megmaradnak-e, s hogy a tótmunka, zsidó és skót (mint sóher) vagy a cigányútra ment, csehül állunk kifejezéseket lecseréljük-e.

Cyrano világosan fogalmaz, s ennek értelmében én pl. a legjobb romákról szóló vicceket roma barátaimtól hallottam, s velük nem szégyen röhögni rajtuk, ahogyan egy szőke nő is mesélhet szőkenős viccet, zsidó ember zsidóviccet, homoszexuális melegekről szóló anekdotát – ezek öniróniaként állnak meg.

Ha viszont más cikizi valaki nem szerzett, hanem adott, megváltoztathatatlan vonását, identitásjegyét stb. akkor Cyrano egy idő után nem csak megsértődik, hanem szól is maga mellett. Rosszabb esetben tettlegesen vesz elégtételt… ne csodálkozzunk rajta.

Mindezt valószínűleg nem gondolta végig a pandémiában és a szlovák nemzet megmentése közben megfáradt kormányfőnk, amikor múltkoriban nyelvbotlásakor a magyarokra nézve használt sértő kifejezést, legutóbb pedig cigányozott egyet, ráadásul hölgyre célozva. Noha egyes országokban az ilyesmiért akár le is mondatják az embert, mifelénk ez nem szokás.

De ha a miniszterelnök úr továbbra is kultúrember látszatát szeretné kelteni (ellensúlyozandó többek között a parlamenti zokniposztolást is), talán nem ártana önkritikát gyakorolnia.

Igaz, ő semmiféle kritikát nem szokott elfogadni, mert aki őt bírálja, az pár nap óta már a nemzetáruló kategóriába tartozik – ezzel a fogalommal is csínján, kérem! Viszont ha már egyszer ő a legek legje, akkor legalább önnön nárciszi tökéletességétől valóban elfogadhatna némi önkritikát. Saját magától eltűrhetné.

Különben mástól sem várhatja el, hogy neki a roma és nem roma Cyranók eltűrjék a rájuk kiáltott csúfságokat.

Magyarán – miközben nem vagyunk az erőszak hívei – ne lepődjön meg, ha a megmenteni szándékozott nép egyes honfiai és honleányai egyszer jól pofán verik, pardon: orcáját ököllel illetik. Vagy nem egyszer. Vagy nem ököllel, hanem szép, de ítélő szavakkal. Ja, és nem választják meg ismét…