A roma holokausztra emlékeztek

2010. május 15. - 11:46 | Régió
Péntek délután Ravasz József fotókiállításával kezdődtek Bátorkeszin a IV. Nemzetközi Roma Irodalmi és Művészeti Napok. Az ismert hazai roma költő és emberjogi aktivista fotókiállítását – amely a „Roma Holokauszt 1939–1945” címet viselte, s amelynek anyaga az auschwitzi-birkenaui haláltábor-múzeumokban készült reprofotókból állt – Rostás-Farkas György József Attila-díjas magyarországi cigány író, költő, műfordító, újságíró, népművelő nyitotta meg.
Egyben a magyarországi Cigány Tudományos és Művészeti Társaság Hű Barátság Arany Oklevelét is átadta – ahogy ő nevezte – „kedves tanítványának”. A rendezvény kicsúcsosodását azonban Novák Tamás előadása jelentette. A Komáromi Zsidó Hitközség tagja, városi képviselő részletek feltárásával, az események időbeli folyamatát követve, lebilincselő hitelességgel beszélt a romák és a zsidók közös sorsáról a holokauszt embertelen évei alatt. A résztvevők ezt követően megemlékeztek Jožo Schön hazai roma újságíróról, aki idén januárban, 52 éves korában hunyt el.

Az ünnepség házigazdája Kardos Attila, a helyi roma civil szervezet elnöke, műsorvezetője Varjú Katalin komáromi roma pedagógus, a „Csecse goja, azaz cigány hurka”, és a „Pénteken délig nyitva van az ég" c. művek szerzője volt. A községet Sipos József polgármester képviselte.

Vas Gyula