Röntgen, rendelőintézet, bérlakások – csak néhány téma, amitől rezonál Nagymegyer

A múlt szerdai ülés elején elhangzott egy hosszabb polgármesteri beszámoló arról, hogy tulajdonképpen mi történt az első száz nap alatt, illetve inkább annak második felében, mivel az elsőről már korábban is szót ejtett.

Röntgen, rendelőintézet, bérlakások – csak néhány téma, amitől rezonál Nagymegyer
Holényi Gergő (Fotók: Cséfalvay Á. András, ill. Paraméter-archív)

„Bár sokan úgy gondoljak, hogy a polgármester mindenható, de én se vagyok Superman, se Harry Potter, viszont minden nap úgy megyek és megyünk be a városi hivatalba, hogy ezt a város szolgáljuk”

– mondta akkor Holényi Gergő, kifejtve hogy a tátrai képzésnek is köszönhetően megismerkedett a városvezetés és az önkormányzat működésének hátterével, és áttekintést nyert a városháza működése felett. „Márciusban átesett a városi hivatal egy ráncfelvarráson – 8 éve nem volt az aktuális törvényi módosításokhoz igazítva a munkatöltet és a szerkezeti felépítés. Ezt március első felére tudtuk összehozni.”

Arról már korábbi cikkünkben is szót ejtettünk, hogyan sikerült Holényinek felbosszantania a képviselőket, amikor azt üzente, szavai szerint jószándékkal, hogy rájuk férne némi iskolázás.

Kapcsolódó cikk:
 
Savazással tarkított szavazások – Józan ésszel már nehéz felfogni, ami Nagymegyeren zajlik!

Több konkrétumra is kitért még a beszámolójában, ezek egyike az a bizonyos röntgenberendezés, amit még Lojkovič Sámuel megbízatási ideje alatt, tavaly ősszel szerzett be a város a nyitrai kórháztól, és amit Holényi azért nem állított hadrendbe, mert elmondása szerint a géppel 13 éven keresztül napi 300-400 felvételt készítettek, emiatt pedig már senki nem vállalt rá tényleges garanciát, hogy az működni fog. Megrekedt a tárgyalás a nyitrai kórházzal, hogy a berendezést vegyék vissza tőlük, az új röntgenre szóló közbeszerzés pedig Holényi szavai szerint azért késett, mert önmagukat is képezni kellett a közbeszerzés területén. „Reményeim szerint áprilisban lezajlik a közbeszerzés és meg tudjuk vásárolni azt az új röntgent” – fogalmazott.

Pongrácz Kálmán (MKP) képviselő e témában ismét – mint már korábban számos alkalommal – a részletesebb tájékoztatást hiányolta a polgármester részéről.

Érdeklődött afelől, mikor írták ki a közbeszerzést és hol lehetett azt elérni, Holényi azonban erre részben kitérő választ adott, mondván, hogy a közbeszerzést komplexitása miatt nem a város végzi és elérhető a Közbeszerzési Hivatal weboldalán.

Szóba került a rendelőintézet áldatlan helyzete is, mely kapcsán a polgármester elmondta, hogy egyeztetnek az orvosokkal arról, hogy a város felújítaná az intézmény várótermét, illetve biztosítaná a színvonalasabb internetelérést. „Ezt a párbeszédet még folytatnánk tovább, hogy milyen irányba menjen a nagymegyeri gyógyászat sorsa. A magam részéről viszont azt preferálom, hogy egy új poliklinika létesüljön, ennek a legjobb helyét a mostani buszmegálló helyén látom, de majd a képviselő-testületen is múlik hogy az elkövetkező hetekben, hogy lesz-e ebből valami. Az SAD felajánlotta a városnak a teljes terület megvételét” – szögezte le.

A rendelőintézet helyzete miatt viszont állítólag néhány orvos már a távozását tervezi a városból, a helyzet tehát nem igazán tűr halasztást és ebben a képviselők egyetértettek.

Szót ejtett beszámolójában Holényi Gergő a városi bérlakások ügyéről is, amely téma mostanában szintén rezonál Nagymegyeren. A lakáskezelőnél ugyanis mintegy 80 ezer eurós adósság halmozódott fel a nem fizető személyek miatt, akik ellen Holényi elmondása szerint egy ún. közjegyzői okirattal (notárska zápisnica) „védenék” azokat, akik pedig fizetnek. Erről a közjegyzői okiratról januárban határozott a plénum egy általános érvényű rendeletben. Ennek hiányában Holényi szerint évekig elhúzódhat, mire egy bíróság dönt a nem fizető személy kilakoltatásáról. „Az elmúlt egy hónapban részesei voltunk egy ilyen kilakoltatásnak is, ahol a városnak mint a lakás tulajdonosának már nem sok beleszólása van, mert a besztercebányai bíróság által kijelölt végrehajtó lakoltatja ki ezeket az egyéneket többszöri felszólítás után. A város nem tehet semmit, a lakónak és a végrehajtónak kell megegyezni” – fogalmazott, majd ismét megjegyezte, hogy ez is egy örökség az előző városvezetéstől. Ezt viszont a korábbi polgármester, Lojkovič az ülés egy későbbi pontján visszautasította.

A közjegyzői okirat hátulütője, hogy fizetni kell érte – azoknak is, akik eddig rendesen fizettek. A város által kialkudott ár 101 euró lakásonként, és ezt szabták feltételül az új bérleti szerződések mellé. Ráadásul a városi lakáskezelő cég (MPBH) kissé félvállról vette az erről szóló tájékoztatást, hiszen mint azt Holényi is kifejtette, csak egy cetlit hagyott az érintettek házainál, nem pedig levélben értesítette őket.

Egy, a plénumon felszólaló lakos azonban megjegyezte, hogy a közjegyzői okiratról korábban már határozott az Alkotmánybíróság, leszögezve, hogy azt csak abban az esetben lehet kiállítani, amikor már létezik az adósság, annak összegét és hátterét ugyanis tartalmaznia kell.

„A régi szerződés szerint jogunk van a hosszabbításra, ha nincs adósságunk. Szeptemberben kérvényeztük a hosszabbítást, és december 31-ig ennek meg kellett volna történnie... Február 2-i dátummal akarják aláíratni az új szerződést, melynek feltétele már a közjegyzői okirat, az ezt érintő városi rendelet viszont csak február 15-től lépett hatályba” – szögezte le, egyúttal tulajdonképpen zsarolásnak minősítette, hogy az okirathoz kötnék az új szerződést.

A meglehetősen nyakatekert, és visszamenőlegessége miatt jócskán megkérdőjelezhető intézkedés miatt mások is panaszkodtak, egy hölgy például arra emlékeztetett, hogy hiába fizeti jó pár éve rendesen a lakbért, az okirat aláírásával bajba kerülhet, ha valami miatt a jövőben nem tudná fizetni egy ideig. Holényi azonban biztosította, hogy ez nem így van.

Szóba került a beszámolóban a nagymegyeri erdő, ahol Holényi terveivel ellentétben nem hozható létre erdőpark, mivel magántulajdonban van és a tulajok gazdasági erdőként szeretnék működtetni a továbbiakban. A csicsói út melletti szemétdomb rekultiválása is egy nagy téma Nagymegyeren, ugyanakkor – mint azt Holényi kifejtette – ez egy 3-5 millió eurós projekt és állami segítség nélkül nem megy. Elfogadtak viszont egy szándéknyilatkozatot arról, hogy a már említett előnytelen bérlet helyett adott esetben megvásárolhatná a város a jövőben azt a területet. Néveri Sándor (MKP) ugyanakkor figyelmeztetett, hogy nem lehet a rekultiválás akadálya, hogy az a bizonyos terület nincs a város birtokában.

Holényi beszámolójában kitért a városi cégekre is, ezzel azonban külön cikkben foglalkozunk majd, miután sor kerül a velük kapcsolatos képviselő-testületi ülésre.

Vajai György

Beszámolójában tehát a polgármester felvázolt számos jövőbeni tervet is, kérdés azonban, hogy mennyire lesz ebben partnere a képviselő-testület, ugyanis mint arról már korábban írtunk, viszonyuk nem igazán szívmelengető.

A képviselők rendszerint azt róják fel a polgármesternek, hogy nem tájékoztatja őket kellően az egyes határozati javaslatokról, költségvetési módosításokról vagy egyéb városi intézkedésekről, hogy felelősségteljes döntést hozhassanak, másrészt nemcsak a képviselők között, de a lakosok közt is terjed az a nézet, hogy a várost tulajdonképpen nem is a polgármester, hanem a városi hivatal általa kinevezett elöljárója, Vajai György irányítja, akivel a képviselők ugyancsak, vagy inkább különösen nem találják a közös hangot. Hamarosan ennek is megpróbálunk utánajárni.

Addig is csütörtökön késő délután kerül sor az újabb testületi ülésre, kilenc nap alatt immár a harmadikra, harmadszor lényegében ugyanazzal az eredeti programmal, melynek viszont nem képezik részét azok a szabad javaslatok, amelyeket a képviselők nyújtottak be, és amelyeket Holényi szintén megvétózhatott, miután jóváhagyták. Ezeket a képviselőknek kell vélhetően újból benyújtani.

(SzT)