RÖPLABDA: Győzelemmel debütált az új edző Komáromban

2016. november 29. - 09:11 | Sport

A komáromi férfi röplabdacsapat az elmúlt héten edzőt váltott. A csütörtöki miavai vereség után Daniel Oravec helyét a korábbi másodedző Robin Pělucha vette át. Az új mester győzelemre vezette csapatát vasárnap.

RÖPLABDA: Győzelemmel debütált az új edző Komáromban

A mérkőzést a vendég privigyeiek kezdték jobban. 2-9 után még sikerült felzárkóznia Perovičéknak, de 7-9 után megléptek Sequeiraék. A végjátékban újra két pontra megközelítette ellenfelét Komárom, de a fontos pontokat ekkor még Privigye szerezte, és megnyerte az első szettet.

A folytatás már szorosabban alakult. Bár a vendégeknek 17-14-nél sikerült hárompontos előnybe kerülniük, a Spartakon érezhető volt, hogy nem adják könnyen magukat. Halandáék a szurkolók támogatását kihasználva végül fordítottak és kiegyenlítették a játszmák állását.

A harmadik szettet Iličék kezdték jobban. Bár a pontok állása szorosan alakult, az egyetemi csapat volt a kezdeményezőbb, a vendégek többet hibáztak. Így volt ez egészen 16-15-ig, amikor is Privigye összeszedte magát, 16-20-ra fordított és végül be is húzta a játszmát.

A folytatásban Hrušíkék mindent megtettek, hogy újra egyenlítsenek. A vendégek 2-3-nál vezettek utoljára. Komárom végig előnyben volt, 21-14-nél pedig már látható volt, hogy az ötödik, rövidített játék dönthet majd. A szett vége 25-18 lett.

Hukelék remekül kezdték a rövidítést, az említett játékos két pazar nyitása után már 6-2-re vezetett Komárom. Sorokinsék innen még vissza tudtak jönni, a végjátékot azonban a szurkolók által hajtott Spartak bírta jobban és első mérkőzéslabdáját kihasználva megnyerte a meccset!

Robin Pělucha elégedett volt a mérkőzés után. „A csütörtöki vereség után, amikor még a korábbi felsővízközi elveszetett mérkőzés is érződött a csapaton nagyon fontos volt, hogy újra rálépjünk a helyes útra. A vereségek eredménye volt, hogy Daniel Oravec távozott. Ezen a meccsen viszont a fiúk szerencsére újra elkapták a fonalat. Egy igazi csapatként játszottunk, aminek megérdemelt eredménye volt a győzelem” – értékelt a beugró edző.

Komárom vasárnap Kassán szerepel majd, csütörtökön (december 8.) pedig hazai pályán fogadja majd a jelenleg második helyen álló Eperjes csapatát.

VK Spartak UJS Komárno - VK Prievidza 3-2 (21-25, 25-22, 23-25, 25-18, 15-11)

Komárom: Stefanovič, Perovič 9, Hukel 14, Ilič 16, Hrušík 12, Demčák 6, libero Pápai és Tokár (Halanda 18, Kazmierczak 1, Sťahuliak 1). Vezetőedző: R. Pělucha.
Prievidza: Grant 7, Strugar 2, Sorokins 13, Šimko 7, Sequeira 22, Javorčík 7, libero Hraňo és Hovorka (A. Patúc 2, Jančura). Vezetőedző: R. Kašša.

(-)