Rossinak bizonyíthatnak az eddig kevesebbet játszók

2019. szeptember 4. - 21:57 | Sport

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya várhatóan az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosoknak is bizalmat szavaz majd a csütörtökön Montenegró otthonában sorra kerülő felkészülési mérkőzésen.

Rossinak bizonyíthatnak az eddig kevesebbet játszók
Fotó: Cséfalvay Á. András (archív)

A szerdai podgoricai sajtótájékoztatón az olasz szakember elmondta, látja játékosain, hogy nagyon motiváltak, hiszen minden kerettag szempontjából fontos, hogyan játszik csütörtök este.

"A hozzáállásával, a küzdeni akarásával mindenkinek bizonyítania kell, hogy továbbra is a csapatban a helye. Akik pedig eddig kevesebb lehetőséget kaptak, azok most még jobban felhívhatják magukra a figyelmet" - nyilatkozta a tréner, aki - ahogy ő fogalmazott - abban is biztos, hogy taktikailag egy-két új húzást is ki fognak próbálni.

A játékosok közül Willi Orbán, az RB Leipzig csapatkapitánya válaszolt az újságírók kérdésére. Mint azt elmondta, egy ilyen felkészülési mérkőzés a legjobb lehetőség arra, hogy önbizalmat merítsenek a szlovákok elleni nagyon fontos erőpróbára.

"Ha jól teljesítünk és jó eredményt sikerül elérnünk, azzal a Horvátország és Wales elleni győzelemmel felépített magabiztosságunkat tovább növelhetjük, ez pedig kulcsfontosságú a következő Eb-selejtező előtt. Három pontot tehát nem szerezhetünk csütörtök este, de extra, jó értelemben vett magabiztosságot igen" - idézte a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja a futballistát.

A magyarok csütörtökön 20.45-től lépnek pályára Montenegró fővárosában, majd hétfőn 20.45-től a szlovákokat fogadják a Groupama Arénában Eb-selejtezőn. A nemzeti együttes jelenleg vezeti csoportját, három ponttal megelőzve Szlovákiát és a vb-ezüstérmes Horvátországot, de a két rivális eggyel kevesebb találkozót játszott.

(MTI)