Rossznyavolya

-illusztráció- (Fotó: Pixabay)

Jönnek, ha kell, de mégse csettintésre, segít az utód, de csak munka után tud, meg az út is eltart más városból, szóval a napokat reggeltől estélig egyedül kell megoldja. Így nyolcvan körül már egyre több fene támadja meg az öreget. Ez az esztendő is tele volt bajjal. Rájár a rúd, de ha már túlélte gyerekként a nagy háborúban a fasisztákat, majd a negyvenes-ötvenes évek mizériáit, a fia halálát, a kommunistákat, aztán a másik fajta kommunistákat, a meghurcoltatásokat, a felesége elvesztését, hát most már csak túl kéne élni valahogy ezt a vírusidőszakot is, még ha nem is akar ebben semmi se működni rendesen. Aszonta a szakorvosa, mielőtt befekszik az altatásos vizsgálatra, melyre nagy nehezen kapott hetek után időpontot (addig aludjon nyugodtan, úgyse tudni, mi az az izé benne, ne idegesítse magát), menjen el a műtét előtti kivizsgálásokra. Hajnali kelés, hogy első legyen, vizelet, vér, persze nem lett első, hosszú sor, vigye el a laborba, oszt jöjjön vissza. Séta ide, séta oda, séta vissza a rossz lábával. Utóbbi hiába, mert a belgyógyász csak akkor veszi be, ha már megjött a laboreredmény. Nem jött meg, térjen hát vissza tizenegy tájban. Séta haza, alig reggeli, csak óvatosan, ha még menni kell. Fene ebbe a telefonba, hogy nem látni a számokat rendesen, de hívott taxit, mindig ezt mondják a gyerekek, ha épp nem tudnak eljönni munkából, hívjon taxit, ne tegye tönkre magát a hideg esőben. Levitette magát a városka másik végére az új körzetijéhez. Mert semmi se új az életében, csak ez az utolsó fene, meg a körzeti. Beengedés nincs, mindenki az ablak alatt sorakozik, senki se látja az esernyők alól a nővérkét az ablakban, senki se érti, mit beszél a maszk alól… Sorra kerül az esernyősorban. Végre elmagyarázhatja, hogy most a kórházban a vizsgálat / műtét előtt nem csinálnak valami miatt automatikusan vírustesztet, mint a múltkor, utasítás meg kapacitás meg akármi, azt már be kell vinnie magával, kedden fekszik be, legyenek már kedvesek megcsinálni most, csütörtökön, hogy addigra meglegyen. A körzeti ad egy beutalót a kórház fertőző osztályára, oda kell visszamenni, ott veszik le a mintát. A mobilt a bácsi csak felvenni tudja a rossz szemével, visszagyalogol a város másik felébe a beutalóval. A fertőzőről elzavarják, mondván, nem elég a beutaló, ide be kell előre jelentkezni az interneten. De hát ő még ezt a szeniormobilt se tudja rendesen kezelni a rossz szemével, csak felvenni tudja, számítógépe nincs, nemhogy még internete, a nyolcvanadikat tapossa, vagy a nyolcvanadik őt, az most már szinte mindegy. Ide nem jöhet, csak internet után, oldja meg. Séta haza. Pihi. A drótos tárcsázóson hív, egy óra után veszi fel a körzeti nővérkéje, leteremti, miért oda ment, miért nem a másikhoz az ilyen-olyan utcába. Jó, jó, nem mondták, honnan tudná, akkor elmegy oda. De előbb jöjjön vissza a körzetihez, viszont siessen, mert már végeznek, adnak még egy plusz papírt, mert az ilyen-olyan utcába az is kell, biztosan az internet helyett, de nem is fontos, mi helyett. Megint tárcsáz egy taxit a vonalason, sürgeti. A körzetitől az esernyők alóli sorból azért még megkérdezi, biztos, ami géppuska, nem tudná-e őt beinternetezni a kórháziakhoz, mert az neki közelebb lenne. Nem, mert nem is ért már ehhez a körzeti, sose csinálta, ő csak helyettesít nyugdíjból nyugdíj mellett és különben sem megy az internet a rendelőben. De kiadott egy plusz papírt az ablakon. Na, most akkor futrinka a hová is, ja, inkább a belgyógyászhoz, biztos megjöttek az eredményei, kicsit már sípol a tüdeje, görcsben a bal lába, de tapos, lett is olyan vérnyomása és ékágéja, mint egy húszévesnek közvetlenül aktus után. Üljön le, várjon, még egyszer. Még szerencse, hogy fejlődik az egészségügy, van ékágémasinája az internistának, nem kell amiatt is külön sort kivárnia a poliklinikán, mint azelőtt. Oké, műthető, illetve altatható a kivizsgáláshoz. Megkönnyebbült. Séta haza. Némi pihi a fotelban. Elalszik. A postás csengetése kelti. Úristen, az ilyen-olyan utcában csak kettőig vannak, rohan a beutalóval és a plusz papírral, hová is tette, ide a kétkilós kartoték alá, megvan, tessék. Nos, akkor megrendelik keddre. Nem jó, akkor neki már feküdnie kell az osztályon (el ne felejtse a lányával kivasaltatni a rendesebbik pizsamáját), könyörög, megsajnálják, jöjjön holnap, pénteken, de mindjárt reggel hétre, letesztelik, ha mázlija van, akkor hétfőn kettőre lesz eredmény. Ha még nagyobb mázlija van, akkor negatív. Azt viheti kedden magával az osztályra. Háromra ér haza, az fél hattól épp elég, megint elalszik a fotelban, a lánya ébreszti, melóból rohan a vacsorával, persze már hideg, sebaj, megmikrózza. Elmesélni is sok a mai nap. Reméljük, nem fáztál meg, apu, tiszta víz a cipőd, miért nem a másikban mentél, csak már jobban meg ne betegedjél, kímélned kell magadat. Hív a fia, ideges, mert egész nap nem vette fel neki az öreg a telefont, majd hétvégén hoz artézit és töltött káposztát, addig oldja meg valahogy. A gyógyszereket sikerült kivenni? Francba, a patika, ott menten el mellette háromszor, elfelejtettem. Kiveszed nekem holnap? Kivenném, de akkor el kell kéredzkednem munkából. Akkor hagyd, majd az ilyen-olyan utcai teszt után benézek én, hátha már megjött az a pirula, már egy hete megrendeltem, itt kéne már lennie, szarul vagyok nélküle.

A fészkes fene rágja, s a rossznyavolya eszi meg az egészet! Az egészséget, ha már nyolcvan éves az ember. Meg az egészségügyet is. Bekapcsolja a híradót, hátha mondanak valami jó hírt.