Robert Fico sárga lapot adott a pénzügyminiszterének

2008. június 18. - 11:29 | Belföld
A szlovák kormányfő szerda délelőtt élesen bírálta Ján Počiatek pénzügyminisztert. Karol Biermannt a pozsonyi repülőtér igazgatóját, pedig kirúgásra javasolta.

Ugyanis a Plus jeden deň értesülései szerint május végén, közvetlenül a szlovák korona felértékelése előtti napon Monacóban, az egyik luxusjachton szórakoztak Ivan Jakabovičcsal, a J&T szlovák befektetető csoport egyik vezetőjével.

"Az nem lehetséges, hogy miközben a kormányom a pénzügyi csoportok túlkapásai ellen harcol, az egyik miniszter ezalatt az egyik képviselőjük társaságában mutatkozik. Ezzel teljesen hiteltelenné teszi a törekvéseinket. Ezért sárga lapot adok Ján Počiateknek, s ha ilyesmi még egyszer előfordul, akkor még keményebb lépést teszek. Egyúttal pedig felkértem a közlekedési minisztert. Hogy a legközelebbi közgyűlésen menessze a pozsonyi repülőtér igazgatóját és az egész igazgatótanácsot" – jelentette be a szlovák miniszterelnök.

Ezzel tulajdonképpen megerősítette a pozsonyi napilap információit, s közvetve Ivan Mikloš volt pénzügyminiszter feltételezését, aki szerint többek között éppen a J&T, milliókat kaszált azzal, hogy valamilyen forrásból megtudta: május 29-ére virradó éjjel Brüsszelben felértékelik a szlovák koronát. Hogy aztán a döntés nyilvánosságra hozatala előtt nagy mennyiségben vásárolják fel a szlovák pénznemet, amelynek az árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest néhány óra alatt jelentősen megnőtt. Nem kizárt, hogy éppen Ján Počiatek kotyogta el – nyilván nem véletlenül – a sok pénzzel kecsegtető szupertitkos információt.

SITA/para