Csákyt és Medét is beidézi az etikai bizottság

2008. október 21. - 12:58 | Belföld
Az etikai bizottság október 13-án ült össze először Mede Vencel felvetésére, aki szerint a pártelnök megsértette az alapszabályzatot, amikor párton belüli egyeztetés nélkül nevezett meg jelöltet a Szlovák Földalap felügyelőtanácsába.

Csáky Pál ezt többször, legutóbb a hétvégi Országos Tanácson is, kitalációnak minősítette, egyúttal azt sejtette, hogy Mede Vencel gazdasági érdekei miatt támadja őt. Azt állította, vállalkozóként kétes ügyekkel foglalkozik, és csak azért fordult az etikai bizottsághoz, mert a párt nem az ő környezetéből származó embert javasolt a Szlovák Földalap felügyelőtanácsába. “Hammerlich Richárd jelöltet a képviselői klub megtárgyalta, és az országos elnökség megszavazta” – nyilatkozta Csáky Pál.

Mede értelmezése szerint viszont a járási szervezeteknek van joga országos funkcióra jelölni személyeket, nem pedig a képviselői klubnak.

Mede Vencel Csáky Pállal ellentétben állítja, hogy a pártban ellentétek vannak, olyannyira, hogy már nyílt vita folyik az elnök személyéről. Mint fogalmazott, egyetlen, amiben még nem egyeztek meg, az a következő jelölt neve.

Az etikai bizottság beidézésével kapcsolatban azt mondta, örömmel megy.

Sme.sk/para