Nem lesz teljes dohányzáskorlátozás

2008. október 22. - 09:57 | Belföld
A jövő évtől ismét nehezebb helyzetbe kerülnek a dohányzók és a vendéglátóhelyek. Bár a törvényjavaslatból kikerült a dohányzás teljes korlátozása, azért a jelenlegi helyzet sem marad változatlan.

A törvényből kivették a cigarettásdobozokon feltüntetendő, a dohányzás emberi szervekre gyakorolt káros hatásait ábrázoló elrettentő fotókat érintő javaslatot is.

Róbert Ochaba a Közegészségügyi Hivataltól elmondta, hogy a gazdasági minisztériummal kötöttek kompromisszumot, mivel a minisztérium véleménye szerint a teljes tiltás jelentősen csökkentené a vendéglátósok bevételét. Írország példája viszont ezt cáfolja, miszerint ez a bevételcsökkenés csak ideiglenes, ugyanis idővel a dohányosok is hozzászoknak a helyzethez, és az íreknél egy év után a bevételek visszatértek az eredeti szintre, sőt, jelentősen nőtt a nemdohányzó látogatók száma.

Az új javaslat szerint a dohányzórészt falakkal kell majd elválasztani a nemdohányzótól a vendéglátóhelyeken, mindezt úgy, hogy a nemdohányzó részhez nem szabad, hogy a dohányzón át vezessen az út. A dohányzó rész területe nem lehet nagyobb, mint a vendéglátóhely fele.

Peter Šťastný euroképviselő és a Stop a dohányzásnak szervezet tagja véleménye szerint ez a javaslat megtévesztő, ugyanis nem tisztázza, milyen fallal kell elkeríteni a dohányzó részt, ami ezek szerint akár fából is készülhet, de lehet egy sima paraván is.

A törvény további javaslatai, hogy megtiltja az iskolák területén való dohányárusítást, és nem csak a büfékben, hanem automatókból is. Ezek után nem lehet majd rágyújtani egészségügyi területeken, sem bevásárlóközpontokban és vonatokon.

Richard Raši egészségügi miniszter szerint ha a parlament a novemberi ülésszakában jóváhagyja a javaslatot, akkor az 2009 januárjától életbe léphet.

Sme.sk/para