Kivenné a szlovákiai önkormányzatok kezéből a szoborállítás jogát az SNS

2008. november 14. - 17:15 | Belföld
Az önkormányzatiságba való durva beavatkozás Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjának (SNS) törvényjavaslata, amellyel elkerülne az önkormányzatoktól a településeken történő szoborállítás engedélyezése - nyilatkozta pénteken Bastrnák Tibor, Komárom polgármestere.

Az SNS azt szeretné elérni, hogy az önkormányzatok helyett a kerületi építésügyi hivatalok engedélyezzék a szoborállításokat a települések területén. A Duna-parti város vezetője elmondta, hogy amikor "a békés egymás mellett élésről beszélünk, a javaslat megmutatja, hogy mennyire híve annak az SNS". Bastrnák Tibor hangsúlyozta: a települések maguk tudják leginkább eldönteni, hogy milyen szobrot állítsanak fel területükön.

Az Új Szó napilap pénteken arról adott hírt, hogy még novemberben első olvasatban tárgyalja a pozsonyi parlament az SNS törvényjavaslatát, amelyet leghamarabb jövőre fogadhatnak el. A Szlovákiában jelenleg érvényben lévő szabályok alapján az önkormányzatok építésügyi hatóságai adják ki a szobrok, emléktáblák állítására az engedélyeket. Az SNS nem titkolja - ez szerepel a törvénytervezet indoklásában -, hogy javaslatával a komáromi Szent Cirill és Metód-szobor körül kialakult konfliktusra kíván reagálni.

Hosszas huzavona után végül a Komáromi Építési Hivatal adott engedélyt a Matica Slovenská nemzeti kulturális szervezet komáromi székházán elhelyezett szoborra, amelyet még 2005-ben a megfelelő engedély nélkül állítottak.

Bastrnák Tibor az MTI-nek elmondta, hogy az általa irányított városnak sem most, sem 2005-ben, még elődje idején, nem a szobor ellen volt kifogása. Azt a Matica Slovenská ajándékozta a városnak és az önkormányzat döntése értelmében az egyik templomban kellett volna elhelyezni. Ehelyett a Matica Slovenská székházára került, márpedig ott "a külső építkezési munkákra nem volt engedély". Bastrnák emlékeztetett arra, hogy a nagyobbik kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) is javasolta májusban, hogy a kerületi építésügyi hivatalok engedélyezzék a szoborállításokat. Ezt a törvénymódosítást azonban Ivan Gašparovič államfő megvétózta. Az SNS törvényjavaslatát elutasítja a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása, arra hivatkozva, hogy az csak az SNS érdekeit szolgálná.
Ján Slota Szlovákia több pontján avatott már fel a szlovák államiságot jelképező nagy méretű kettős kereszteket, és az avatókon magyarellenes kijelentéseket tett.

MTI