Fico perelni készül, a mai tárgyalást elnapolták

2008. december 4. - 13:58 | Belföld
A Pozsonyi Kerületi Bíróság csütörtökön elnapolta azt a pert, amelyet  Robert Fico miniszterelnök becsületsértés miatt folytat a 7 Plus kiadó ellen.

Az elnapolt tárgyaláson a hetilap szerkesztőjének kellett volna tanúként fellépnie. A hetilap 2005. augusztusában Már jó lesz - címmel közölt egy cikket, amely a vita tárgyát képezi. A cikkben ugyanis azt írták, hogy a jelenlegi miniszter felelős azért, hogy kiengedték a börtönből a poprádi alvilág vezetőjét.
Robert Fico más ügyekben még kilenc pert indított a kiadó ellen és mint azt nyilatkozta, az ügyek menetével eddig elégedett, mert a perek többségét megnyerte. Amostani perben kétmillió koronát követel. Robert Fico azt is közölte, büntetőfeljelentést tesz bizonyos bulvárlapos szerkesztők ellen, mert megsértették a felesége magánéletét és egyebeket követtek el.


A most elnapolt perben az első fokú járásbíróság 2007. februárjában  úgy döntött, hogy Ficónak egymilliót kell fizessen a 7Plus kiadó, kötelesek továbbá helyreigazítást közölni és bocsánatot kérni, valamint a 200 ezer koronás perköltséget is fizetniük kell. A járásbíróság szerint pontatlan és félrevezető információk voltak a cikkben. A kiadó fellebbezett.  


SITA, -para