Veszélyben az ötéves Selye János Egyetem?

2009. január 19. - 14:01 | Belföld

A komáromi Selye János Egyetem hétfőn ünnepeli fennállásánal 5. évfordulóját, amelynek alkalmából Albert Sándor mérleget vont.

Az intézmény küldetésnyilatkozata szerint az egyetem a Szlovákiában élő magyarság azon hátrányos helyzetét szeretné megszüntetni, amely a képzettségi hiányokból adódik, hogy ezzel is lassítsa a magyarság kényszerű asszimilációját.

Albert Sándor, az egyetem január végével leköszönő rektora egy korábbi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elkövetkező hónapokban komoly megmérettetés vár az egyetemre, mivel a szlovák oktatási minisztérium három kategóriába készül besorolni a felsőoktatási intézményeket, és fenyeget a veszély, hogy az egyetemet szakfőiskolává fokozzák le.

Közlése szerint az összes évfolyam feltöltődésével mára stabilizálódott az intézmény anyagi helyzete. Korábban évente 17-18 millió korona (564,3-597,5 ezer euró) hiányzott a működési költségekre és a bérekre. Míg az MKP kormánytényező volt, a hiányzó összeget megkapták az államtól, ám az utóbbi két évben magyarországi segítségre voltak utalva. Az intézmény 2008-ban a szlovák oktatási minisztériumnál 150 millió koronás (5 millió euró), EU-s forrásból finanszírozott pályázatot nyert, s az összeget a számítástechnikai infrastruktúra fejlesztésére, valamint biológiai és környezetvédelmi laboratóriumok létesítésére fordítják.

A Selye János Egyetemnek mára közel 2700 hallgatója van, ebből mintegy 1500 a nappali tagozatos. Komárom mellett két városban, Losoncon és Királyhelmecen folyik a képzés. Jelenleg 29 oktatási programot kínálnak, a tanárképző kar két további programja, a környezettan és a biológia akkreditációja most van folyamatban.

Az intézmény kérdőíves vizsgálata szerint 2008-ban az 5. évfolyam hallgatóinak 43 százaléka a magyar nyelvű oktatás miatt választotta az egyetemet, 19 százalék pedig a földrajzi helyzet miatt. A diákok 75 százaléka elégedett vagy részben elégedett az oktatás színvonalával.

MTI