Orális szexbotrány: Megszüntették az eljárást

2009. február 12. - 17:33 | Belföld
A Pozsonyi Kerületi Bíróság csütörtökön végleg megszüntette az eljárást annak a ligetfalusi rendőrnek az ügyében, aki a vád szerint egy fiatal nőt orális szexre kényszerített.

Pavol Adamčiak, a bíróság szóvivője elmondta, hogy a testület felülbírálta a katonai ügyész panaszát. Az ügyész az elsőfokú bíróság ítélete ellen tiltakozott, mely testület már tavaly decemberben megszüntette az eljárást a vádlott ellen. A bíróság szerint az eset nem úgy történt, ahogy a vád állítja és a cselekmény nem számít bűnténynek.

Ugyanakkor az elsőfokú bíróság egymásnak ellentmondó döntést hozott, hiszen nem mondhatja, hogy a bűncselekmény nem történt meg, és ugyanakkor azt, hogy a tett nem bűncselekmény - fejtette ki a szóvivő.

Az egész incidens 2007 tavaszán történt egy ligetfalusi rendőrőrs viszgálati osztályán. Petra C. akkor panaszt tett az osztályon, hogy egy bűncselekmény áldozata lett. Akkor az ő vallomása szerint a rendőrtiszt orális szexre kényszerítette őt. Sőt, akkor a barátjának, aki épp vizsgálati fogságban volt, a rendőrök a szemébe nevettek, hogy épp használják a nőjét.

Petra C. az egész esetet hat hónap után jelentette. A rendőrt és a nőt is hazugságvizsgálónak vetették alá. A nő megfelelt, a rendőr nem.

SITA, -para