Aki nem fizet tartásdíjat, ne is vezessen

2009. február 18. - 12:40 | Belföld
Április elsejétől a tartásdíjat nem fizetőknek elvehetik a jogosítványát.

A képviselők szerdán elfogadták a Végrehajtási rend módosítását. A jogosítványt azok esetében is elvehetik, akik foglalkozásukból eredően sofőrök. A rendőrség a kézbesített végrehajtási parancs alapján vonhatja be azokat. Amint az adós kifizeti tartozását, a végrehajtási költségekkel együtt, visszakapja vezetői engedélyét. A Vladimír Mečiar, Katarína Tóthová és Ľudmila Mušková (mindannyian ĽS-HZDS) által javasolt tervezet javíthat a tartásdíj behajtásán.

A parlament eltörölte a közúti törvényből a paradoxont, amelyre Ján Richter (Smer-SD) tett módosító javaslatot. A logikai bukta kijavítása után most már csak ott válik lehetővé a parkolás a járdákon, ahol azt jelzőtábla engedi, vagy 1,5 méteres hely marad a járókelőknek. 

Nem fogadták el azt a javaslatot (SNS), amely szerint korlátoznák a községek jogkörét emlékművek, emléktáblák, szobrok vagy más művészeti alkotások elhelyezését érintően. A javaslatot 4-an támogatták mindössze a 113 jelenlévőből. Leginkább az ellenzék emelte fel szavát ellene első olvasatban, mivel szerintük politikai célokat szolgál a javaslat.

SITA/para