Nem dönthetett volna Csákyról a pozsonyi etikai bizottság?

2009. február 23. - 09:13 | Belföld
Az MKP pozsonyi etikai bizottsága nem dönthetett volna arról,hogy Csáky alapszabályt sértett-e vagy sem, mert ebben nem volt kompetens -véli Juhász János az országos alapszabály-bizottság főnöke.

Juhász János az állami hírügynökségnek nyilatkozott, annak kapcsán, hogy emiatt a pozsonyi etikai bizottság decemberi döntése alapszabályellenes. Juhász kifejti, hogy ha pártszervekről van szó, akkor abban az esetben csak az ő bizottsága, azaz az országos  alapszabály-bizottság illetékes.



A pozsonyi etikai bizottság ülését Mede Vencel kezdeményezte, mert szerinte Csáky szabályt sértett azzal, hogy Hamerlik Richárdot úgy javasolta a Földalapba, hogy ezt a pártszervek nem is hagyták jóvá. A bizottság ebben egyetértett Medével.



Mede vencel szintén reagált az állami hírügynöségnek. Azt mondja, meglepő Juhász véleménye, ezek szerint precedens teremtődött, hiszen ezek szerint az elnök soha nem követhet el etikai vétséget. Mede emiatt fellebbezni fog, és akkor újratárgyalódik az egész ügy. Mede szerint megengedhetetlen, hogy az alapszabálybizottság beleszóljon abba, hogy a párt vezetője véttett-e az alapszabály ellen vagy sem.


Mede arra is rámutatott, hogy Simon Zsolt esetében először a járási etikai bizottság döntött, aztán az országos etikai bizottság. Simon járási és kerületi szinten is párttényező, ugyanis a besztercei kerületi tanács vezetője, és a rimaszombati járási tanács főnöke. -Eszerint a pártban kétféle mércével mérnek- mondta Mede.


Mede az alapszabály-bizottság elllen panaszt nyújt be, és a járási etikai bizottsághoz fordul, ugyanis a párt elnöke egyúttal ennek is tagja, épp ezért  folytatniuk kéne az adott eljárást. -Ezt a játékot kezdték játszani, én alkalmazkodom - mondta Mede Vencel.



Csáky Hamerlik kinevezésével kapcsolatban azzal védekezik, hogy a jelölés jóváhagyása alatt Bárdos Gyula, a képviselői klub főnökének aláírása szerepel, mivelhogy az egyezség szerint a Földalapba épp a képviselői klubok jelölhetnek tagokat. - A klubon belül minden képviselővel egyeztetve volt, és transzparens módon szavazott erről az MKP országos elnöksége - mondta Csáky Pál.


Mede Vencel viszont továbbra is kitart a váleménye mellett, azaz szerinte ez nem volt legitim jelölése a pártnak. Mede arra mutatott rá, hogy az alapszabály értelmében ilyen jelölési kompetenciája országos funkciók betöltésekor nem a képviselő klubnak, hanem a járási elnökségeknek van.


Az országos alapszabály-bizottság többek közt kompetenciaügyekben javaslatokat ad a többi pártszervnek, és arról is dönt, hogy az alapszabállyal kompetens módon dolgoznak-e a pártszervek.


Sme online,  -para