Paška: Engedjétek hozzánk jönni (a szlovák) szavakat...

2009. március 12. - 16:30 | Belföld

– Engedjék, hogy mi is védhessük a saját nyelvünket, identitásunkat – jelentette ki a nyelvtörvény szigorítása kapcsán a szlovák házelnök a bélai kastélyban. Helyszíni tudósítás.

Pavol Paška ugyanakkor rögtön arról biztosította Szili Katalint és a magyar felet, hogy a pozsonyi kormány által jóváhagyott nyelvtörvényszigorítás a parlamenti tárgyalás során semmiképp sem lesz úgy és olyan formában megszavazva, hogy a kisebbség nyelvhasználati jogai sérüljenek.

Szili Katalin a nyelvtörvényszigorítás kapcsán aggodalmát fejezte ki, de mint fogalmazott, és szerinte ez már Európát is aggasztja.  Paška parlamenti elfogadásra vonatkozó ígérete számára garanciát jelent.

A hosszabbra sikeredett házelnöki találkozón a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ügye, a Beneš- dekrétumok ügye, a Pátria Rádió ügye és a dunaszerdahelyi DAC-SLOVAN meccs ügye szintén szóba került.

A KMMKF ügyében továbbra sincs közeledés, Pavol Paška szerint azzal, hogy a magyar parlament tavaly intézményesítette ezt a fórumot, nemzetközi jogot sért, mert eszerint a magyar parlament intézményében olyan képviselők vesznek részt, akik valójában a szlovák alkotmány szerint esküdtek fel és a pozsonyi parlament tagjai. Tehát szlovák oldalról továbbra is kifogásolják a területenkívüliséget, az extraterritorialitást. 

Szili Katalin erre úgy reagált, a KMMKF nem intézmény, hanem csak intézményes jellege van, ez egy tanácsadó testület, anyira nem intézménye a magyar parlamentnek, hogy még házszabályban sem szerepel. Európában pedig számos helyen szerepel ilyen jellegű fórum.

A felek abban egyeztek meg, hogy a szlovák fél benyújtja jogi kifogásait a magyar félnek, amely ezt értékelni fogja. A két házelnök át fogja tekinteni az ún. problémakatalógust, a vitás kérdésekben a külügyi és alkotmányjogi bizottság tovább tárgyal. Szili Katalin felvetette, hogy a kisebbségi jogok és nyelvhasználat, egyáltalán a kisebbségek jogállásáról szóló kérdésekben a két akadémia elnöke is találkozzon, hogy mindkét oldalról szakértőket vonjanak be a tárgyalásokba, de Pavol Paškával végül abban állapodtak meg, hogy a tudományos szakértőket az illetékes bizottságok válogatják ki, hívják meg. A két házelnök legközelebb júniusban találkozik egymással, akkor ismét összegezni fogják a gondokat.

Pavo Paška és Szili Katalin abban is megegyezett, hogy a kisebbségeknek nyújtandó állami támogatást egyik oldalon sem kurtítják meg, bár Paška ehhez azt is hozzátette, hogy ha bármi költségvetési gond, késés adódna ez ügyben, akkor Szili Katalinnal azonnal tájékoztatni fogják egymást.

Szili Katalin a Beneš-dekrétumok ügyét is felvetette, Paška erre úgy reagált, hogy ezeknek gyakorlati jogi relevanciájuk nincs, és Szlovákia élesen elutasítja a kollektív bűnösség elvét.

A Pátria Rádió ügyében keletkezett két állam közti nézeteltérést dezinformációnak nevezte Paška, szerinte rádión belüli műszaki-technikai gondatlanságról van szó, és bejelentette, hogy szerdán a pozsonyi Rádió- és Tévétanács pénzügyileg is jóváhagyta, hogy a Pátria adása nyolc héten belül fogható lesz Nyugat Szlovákiában és júniusban legkésőbb már Kelet-Szlovákiában is.

A DAC-Slovan meccs szintén szerepelt a találkozó napirendjén, Paška szerint továbbra sem változott a szlovák álláspont, szerinte is jogos volt a rendőri fellépés, klasszikus beavatkozás volt és egyáltalán nem volt nemzetiségi jellege.

Pavol Paška szerint bár sokáig úgy érezte, hogy a magyar-szlovák találkozók során Szlovákia mintha a vádlottak padján ülne, most, itt Bélán egyenrangú felek munkatalálkozója zajlott, pozitív értelemben. Szili Katalin visszakérdezett, mármint el tudjuk-e mi a sajtó képviselői képzelni, hogy ő bárkit is, beleértve Paškát a vádlottak padjára ültetne? Szerinte Paška szavai sok mindenben garanciát jelentenek kisebbségi ügyekben a magyar fél számára is.

Ugyanakkor megállapítható, hogy a sajtótájékoztató végén eléggé lehűlt a hangulat, szinte pillanatok alatt, mert a Duna Televízió kérdésére diplomatikusan bár, de eléggé helyreutasítóan válaszolt a szlovák házelnök. Szerinte ugyanis nem kell dezinformációkat kelteni, és nem kell Pozsonyt mindig úgy beállítani, mintha direkt rosszat akarna a szlovákiai magyaroknak, szerinte az, hogy a pozsonyi kormány jóváhagyta a nyelvtörvény szigorítását, az sem a kisebbség ellen irányul, itt szerinte kizárólag arról van szó, hogy a szlovákoknak is joguk van a saját identitásukat, nyelvhasználatukat megtisztítani, erősíteni, úgy, ahogy azt a nagy nemzetek tették.

A szlovák fél továbbra sem akar kisebbségi ombudsmant, Paška szerint már csak azért sem, mert erre elegendő az általános emberjogi biztos, Szlovákiában ugyanis az alkotmány garantálja a kisebbségi jogokat.

Szili Katalin viszont emlékeztetett arra, hogy a magyar alkotmányban a kisebbségek államalkotókként vannak feltüntetve, sőt Magyarország 1992-ben a kisebbségi önkormányzatokról szóló törvényt fogadott el.

A találkozó hosszabbra sikeredett a vártnál, és jócskán megvárakoztatták az újságírókat is, a biztonsági intézkedések is eléggé szigorúak voltak, a sajtó az akkreditáció és az ellenőrzés után a találkozó végéig nem hagyhatta el a kastély épületét.

Csernák Vilmos – Paraméter