Megéri eltitkolni vagyonukat a magasrangú köztisztviselőknek

2009. március 16. - 16:31 | Belföld
Minden nyolcadik köztisztviselőnek problémát okoz a vagyonbevallás, és a politikusoknak nem akarózik törvényt szigorítani – vallotta be Gál Gábor, a parlament összeférhetetlenségi bizottságának MKP-s elnöke.

A bizottság 2005-ös megalapítása óta 350 törvénytelenséget állapítottak meg e téren, és 290 ezer euró büntetést szabtak ki, amelyből 233 ezer már be is folyt az államkasszába. “A bűnösök legnagyob többségét a köztisztviselők alkitják, akik állami társaságok élén állnak” - mondta mai sajtótájékoztatóján Gál Gábor.

Ennek kapcsán a biztoosági elnök felhívta a politikusok és köztisztviselők figyelmét arra, hogy a törvény értelmében előírt vagyonbevallásukat márciusig hozzák nyilvánosságra. Kb. 600 személy köteles vagyonbevallást készíteni, abből eddig csak 120-an tettek ennek eleget. Gál Gábor maga is bevallotta, hogy még nem vallott a vagyonáról.

Szerinte a jelenlegi törvény nem elégséges, novelizálni kellene, amelyet Gál már elő is készített, előbb bizottságbeli partenreivel szeretne egyeztetni. Terveis zerint ki lehetne bővíteni a kötelezwett személyek körét. Jelenleg a köztársasági elnöknek, a kormánytagoknak, politikusoknak vagy állami hivatalok vezetinek kötelező a vagyonbevallás. Gál javasolná, hogy az állami cégek felügyelő tanácstagjainak, a köztársasági elnök, az alkotmánybíróság hivatalvezetőjének, vagy az állami földalap tanácstagjainak is vagyonbevallást kelljen tennie.

Szigorítaná a mulasztások büntetését is, amely jelenleg az illető egyhavi bére, amennyiben valaki nem adja be, és három havi bér, ha valaki hibásan adja be. Jelenleg az is abszurd, hogy az ajándék elfogadása teljes egészében tiltott – véli Gál.

SITA/para