A szlovák államnyelvtörvényről is tárgyal Göncz Kinga

2009. március 23. - 15:13 | Belföld
Pozsonyban tárgyal szlovák partnerével kedden Göncz Kinga, a találkozón várhatóan szó lesz a szlovák államnyelvtörvény tervezett módosításáról is.

Göncz Kinga külügyminiszter munkalátogatást tesz Pozsonyban. Meghívójával, Miroslav Lajčákkal, a szlovák diplomácia vezetőjével áttekintik a kétoldalú kapcsolatok legfontosabb kérdéseit, illetve azt, hogy milyen válaszokat kell adni a gazdasági válság és a januári gázkrízis miatt jelentkező új kihívásokra. A találkozón a tervek szerint szó lesz a kisebbségi kérdésekről, így a szlovák nyelvtörvény módosításáról szóló javaslatról is.

A külügyminiszterek ezen kívül átadják a Jószomszédság és megértés elnevezésű közösen alapított díjat, amelyet mostantól minden évben olyan személyek és közösségek nyerhetnek el, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar-szlovák kapcsolatok erősítéséhez.

A két külügyminiszter legutóbb február 17-én tárgyalt egymással Budapesten. Az akkori találkozón szó volt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról (KMKF), a földrajzi névhasználatról szóló szlovák törvényről, valamint a Dunaszerdahelyen történtekről is.

MTI