Rábólintottak az STV költségvetésére, de továbbra is bajban van

2009. március 25. - 18:11 | Belföld
A Rádió- és Tévétanács szerdai ülésén jóváhagyta a közszolgálati televízió költségvetését, és programszerkezetét is erre az évre.

Štefan Nižňanský vezérigazgatót a tanács 11 tagja támogatta. Ellene a volt elnök, Bohumír Bobocký szavazott, Anna Miklovičová pedig tartózkodott.


A jóváhagyott költségvetés szerint az STV 82 millió koronás költségvetéssel gazdálkodhat, de a kiadásai nem haladhatják meg a bevételeit. Ugyanakkor a költségvetésből csak a legszükségesebb fejlesztésekre lehet meríteni, és a gyártásra, új programok fejlesztésére nem. A tévé 76 millió eurós nyereséggel számol. De ebbe nem számítódik be a reklámok által kiesett nyereség és a sugárzási díj által kiesett nyereség sem, azaz 19,9 millió korona.


A közvetlen állami dotációt ezek után az állammal  öt évre kötött szerződések biztosítanák -hagyta jóvá szerdán a kormány.


Az STV 3 adása, ha nem kapja meg a költségvetési pénzt a tévé, fél év után redukálódik.


SITA, -para