Kaliňák: Erkölcsi kötelességünk elítélni Tupý gyilkosait

2009. június 16. - 19:28 | Belföld
A rendőrség tovább folytatja a bizonyítékok gyűjtését Daniel Tupý meggyilkolásának ügyében, amely ügy vádlottait a bíróság kedden felmentette.

Robert Kaliňák elmondása szerint a vizsgálat előrelépett és új bizonyítékaik vannak. "Nézetem szerint a gyilkosság tisztázódott. Most az a feladat, hogy az elkövetőkre rábizonyítsuk" - jelentette ki az ítélethirdetés után. Megérti Tupý édesapjának vegyes érzelmeit, és úgy véli, a hazugságvizsgálat segítene az ügyben. A vádlottak is alávetették volna magukat, de a bíróság nem engedélyezte. "Talán csatát vesztettünk, de háborút nem" - mondta a miniszter azzal, hogy az ítélet nem jogerős. Nem zárt ki egy új eljárást sem, amennyiben találnak új tanúkat. A gyilkosságnál több személy jelen volt, a rendőrség azonban nem ismeri kilétüket.

A bíróság mai döntését Kaliňák egy utolsó felhívásnak tartja azok számára, akik eddig nem működtek együtt a rendőrséggel, vagy elpártoltak tőle vallomásuk visszavonásával. Felszólította az egyik titkos tanút, hogy erősítse meg azt, amit a rendőrségnek mondott. Kaliňák hisz benne, hogy sikerül a bizonyítás, ha nem a fellebbezéssel, akkor egy új eljárás során. "Ez egy annyira förtelmes tett, hogy bátornak kell lennünk a harchoz...Erkölcsileg kötelezve vagyunk, hogy ne adjuk fel a harcot" - hangsúlyozta a miniszter.

Kaliňák kijelentette, hogy a rendőrség biztosítani tudja a tanúk védelmét. Az elkövetők mindig igyekeznek megfélemlíteni a tanúkat. Nem biztos azonban, hogy tudják, kik a védett tanúk. Viktória Žvachová, az ügyben felállított speciális vizsgálati csoport vezetője elutasítja a tanúkra való bárminemű rendőri ráhatást. Elmondta, a belügyminisztérium is vizsgálta a fellépésüket, és semmilyen bizonyítékot nem talált a tanúk befolyásolására.

Kaliňák elutasítja, hogy a felmentő ítélet felelőseit keressék meg. A rendőrség munkájával elégedett, mivel az új csoport a gyilkosság óta eltelt hosszú idő ellenére elő tudta állítani az állítólagos elkövetőket. A demokratikus bíráskodás eredményének tartja viszont, hogy az ügyészség által előterjesztett bizonyítékok alapján senkit nem akartak 15 évre a rácsok mögé juttatni. Végezetül elmondta, vannak a birtokukban olyan új információk, amelyek arra ösztönzik őket, hogy folytassák az ügyet.

SITA/para