Olcsón megússza az állam az európai pert

2009. június 17. - 12:43 | Belföld
A szlovák államnak fizetnie kell a Lawyer Partners Rt.-nek, amely a Szlovák Rádió koncessziós díjait hajtotta be - döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága.

A döntés alapján az állam 10 ezer eurót fizet károkozásért, további 8 ezret az eljárás költségeiért. A társaság korábban igazságos elégtételként 507 millió eurót követelt vagyonának károsításáért, további 4,7 milliót nem vagyoni károkozásért, valamint mintegy 900 ezer eurót a perköltségekért.

A társaság 15 panaszt nyújtott be, amellyel az EJEB egy eljáráson belül foglalkozott. A törvénysértést abban vélték felfedezni, hogy több járási bíróság is elutasította a fizetési meghagyások kiadására vonatkozó javaslattal való foglalkozást, amelyeket a társaság még 2006 márciusában és júniusában küldött a bíróságoknak elektronikus formában, a szükséges elektronikus aláírással. A járási bíróságok az igazságügyi minisztériumtól kértek tanácsot, hogyan lépjenek fel az ügyben. A tárca válaszában közölte, hogy a járási bíróságok technikailag nem alkalmasak ilyen beadványokkal való foglalkozásra. A járási bíróságok ezzel elutasították a javaslatokkal való foglalkozást, mígnem októberben a minisztérium konstatálta, hogy már alkalmasak erre a bíróságok. A társaság ismét benyújtotta javaslatai egy részét, de ismét zárt ajtók fogadták, a minisztérium állásfoglalása ellenére. Ekkor a társaság az alkotmánybírósághoz fordult, amely pedig a megkésett beadás miatt utasította el az eljárást. 

Az EJEB a kormánynak eme bizonyítékaival nem értett egyet. Rámutatott ugyanakkor, hogy a polgári bírósági rend alapján már 2002-től lehetséges elektronikus formában panaszt benyújtani. A panaszt benyújtó társaság eme döntését nem találták logikátlannak, mivel nyomtatott formában mintegy 40 millió oldalt jelentettek volna a javaslataik. Ezért az eljárás elutasítását a társaság jogainak aránytalan korlátozásának minősítette.

SITA/para