Megduplázódhat Szlovákia idei államháztartási hiánya

2009. június 30. - 21:41 | Belföld
Az idei szlovák államháztartási hiány több mint a duplája lesz a tavalyinak, szakértők szerint. A Reuters által megkérdezett elemzők véleményének az átlaga szerint az idei deficit a GDP 5,5 százaléka lehet a tavalyi 2,2 százalék után. Jövőre az államháztartási hiányt 5,3 százalékra tették.  

A hiánynövekedés oka, hogy a globális gazdasági visszaesés recesszióba taszította az eurózóna legújabb tagját, ahol csökkent az állami bevétel, miközben a munkanélküliség növekedése miatt nőttek az állami kiadások.

A szlovák kormány az idei évre eredetileg 2,1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számolt. Ezt később módosította azzal, hogy a deficit az EU által megengedett felső határ, azaz a három százalék közelében lesz. Június elején a kormány azt közölte, hogy a hiány ezt a szintet is meghaladja majd az idén.  

A szlovák pénzügyminisztérium legújabb előrejelzése szerint idén 6,2 százalékkal esik a hazai össztermék. Ez jóval felülmúlja a központi bank 4,2 százalékos gazdasággyengülési jóslatát. A kormány jövőre már 1,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol.

mti/para